© Allure

Megvan, mikor érkezik a Wicked film Ariana Grande főszereplésével

Két részletben kapjuk meg az alkotást.

Tavaly novemberben érkezett a hír, miszerint Ariana Grande kapta a Wicked musical filmadaptációjának egyik főszerepét, most pedig arról is lehullott a lepel, hogy mikor érkezik az alkotás. Mi több, a rendező, Jon M. Chu elárulta, hogy két részre bontják a történetet: az első 2024. december 25-én, a második pedig pontosan egy évre rá, 2025. december 25-én kerül majd a mozikba. 

Jon elmondása szerint azért volt erre szükség, mert az elmúlt év során, ahogy készültek a munkálatokra, egyre világosabbá vált, hogy nem tudják belesűríteni a cselekményt egy filmbe anélkül, hogy fontos részleteket kihagynának.

Próbálkoztunk azzal, hogy kivágunk a filmből egyes dalokat és karaktereket, de ez a végére túl nagy kompromisszumnak tűnt a darabbal szemben, ami annyi éven át szórakoztatott minket. Ezért úgy döntöttünk, hogy kibővítjük a vásznunkat, és nem egy, hanem két Wicked filmet készítünk

– írta Twitter oldalán.

A népszerű, Tony-díjas Broadway musical Óz birodalmában játszódik, még azelőtt, hogy Dorothy megérkezett volna Kansas-ből. A történet a két boszorkány, Glinda és Elphaba szemszögéből van elmesélve, akik ekkor még barátok voltak – vagy valami olyasmi. A páros nagyon különbözik egymástól, így természetesen folyamatos köztük a rivalizálás, olykor-olykor a férfiak miatt is. Ariana mellett Cynthia Erivo-t láthatjuk majd a főszerepben. 

Ariana, Cynthia, én, és az összes többi szereplő és stábtag megfogadtuk, hogy egy olyan élményt hozunk a rajongóknak, akik már régóta várják a filmet, ami méltó az eredeti darabhoz, és egy izgalmas, fantasztikus, és dinamikus karakterekkel teli világot alkotunk, ami azokat is magával ragadja, akik még nem ismerik a történetet

– tette hozzá a rendező.

A két boszorkány történetét egyébként 1995-ben írta meg Gregory Maguire regény formájában, majd ezt vette alapul a mai napig hatalmas népszerűségnek örvendő musical, amiből a filmek készülnek. Ariana hatalmas álma vált valóra azzal, hogy Glinda karakterét alakíthatja a filmvásznon, ugyanis már több, mint egy évtizeddel ezelőtt, 2011-ben is ezt írta Twitter oldalán:

Jó volt újra megnézni a Wicked-et… csodálatos darab! Ismét rájöttem, mennyire szeretném egyszer eljátszani Glindát #ÁlomSzerep