Pop-punk albummal tért vissza Avril Lavigne

Íme a Love Sux!

Megérkezett Avril Lavigne várva várt, hetedik stúdióalbuma, a Love Sux. A 2019-es balladákkal teli és jóval visszafogottabb Head Above Water című korongja után visszatért a gyökereihez, és ismét egy pop-punk alkotással örvendeztette meg a rajongóit.

A lemezen 12 dal kapott helyet, köztük több közreműködés is. A már korábban megjelent, Blackbearrel közös Love It When You Hate Me mellett Machine Gun Kelly-vel is összeállt a Bois Lie című dal erejéig, az All I Wanted című szerzeményben pedig a Blink-182 énekese és basszusgitárosa, Mark Hoppus is hallható.

Azzal a felkiáltással vágtam bele ebbe az albumba, hogy egy pop-punk, rock and roll lemezt szeretnék készíteni. Nem akarok zongorázni rajta, egyáltalán nem is akarok rá balladákat, csak zúzni szeretnék

– mesélte a Billboard magazinnak.

A produceri munkálatokat John Feldmann, az énekesnő párja, MOD SUN, és a Blink-182 dobosa, Travis Barker végezték, akik segítettek elérni Avrilnek azt a hangzást, amit keresett.

Ez az a zene, amibe beleszerettem a gimi első évében, amikor már elég idős voltam hozzá, hogy CD-ket vegyek, és felfedezzek bandákat.

Természetesen turnéra is indul a koronggal, amivel Bécsbe is ellátogat jövő április 27-én. Ha élőben is szeretnéd meghallgatni a Love Sux dalait, a koncertre még mindig be tudod szeretni a jegyedet ide kattintva.