Érkezik Olivia Rodrigo első dokumentumfilmje

Ritka, hogy az első lemez után máris dokumentumfilm készül.

Meg kell hagyni, Olivia Rodrigo rekordokat megdöntő és egyben felállító debütálására kevés példa van, szinte mondhatni, hogy egyedi eset. Ahogy a drivers license organikusan milliókat varázsolt el a világon, úgy sikerült megtartania a maga körül felépített hypeot, így good 4 u c. slágere még nagyobbat ment, mint elődjei. Koncertjeire másodpercek alatt elfogytak az egész világon a jegyek.

A Sour c. lemeze szintúgy sikeres volt, így azért lehetséges, hogy nem meglepő, hogy dokumentálták annak készületeit, az elmúlt időszakban pedig turnéjára készült az énekesnő. Karrierje eddigi legfontosabb állomásait, a felvételeket és élő fellépéseket mutat majd be a márciusban érkező driving home 2 u című dokumentumfilmje, melyet a Disney+ streaming platformra kerül fel – nem csoda, hiszen a High School Musical: The Musical – The Series is itt fut az Egyesült Államokban.

Igaz, a doku érkezését az énekesnő még nem jelentette be egyik közösségi médiás felületén sem, de a Disney-n már futnak az alkotást népszerűsítő reklámok.

Arról egyelőre nincs pontos információ, mikor érkezik hazánkba is a Disney+, csak annyit tudni, hogy még idén, így szinte biztos, hogy csak akkor tudjuk majd itthon is élvezni a filmet – erről biztosan cikkezünk még majd az érkezése előtt.

Az előzetest egyelőre csak rajongóknak sikerült rögzíteniük.