Hónapokig kamerák követik majd Dua Lipa minden egyes lépését

A tervek szerint dokumentumfilmet készít az énekesnő.

Kevesebb, mint egy hónap múlva indul útnak Dua Lipa első nagyszabású, arénás koncertkörútja, a Future Nostalgia Tour, melynek úgy néz ki, a színfalai mögé is betekinthetünk majd, és minden eddiginél közelebbről ismerhetjük meg az énekesnőt. A The Sun szerint ugyanis beleegyezett, hogy a világkörüli turné idejére kamerákat engedjen az életébe, és felvegyenek mindent, ami csak történik a színfalak mögött, és a magánéletében egyaránt, megkötések nélkül minden egyes lépését.

Mivel napjaink egyik legnagyobb sztárjáról van szó, így természetesen a streaming szolgáltatók már kapcsolatba léptek a csapatával, annak reményében, hogy az ő felületükön landolhat az anyag, azonban még egyikkel sem szerződtek le. Dua a saját kezében tartja az irányítást, és először mindenképpen látni szeretné a végterméket, mielőtt bármire is igent mondana, így valószínűleg csak a turné végére derül ki, hogy mi lesz a sorsa a felvételeknek.

A tervek szerint viszont egy nyers és őszinte dokumentumfilm készül belőlük, ami által még közelebbről ismerhetik meg a rajongók kedvencüket, de egy koncertfilmről is szó van, hiszen egy igencsak látványos show-t raktak össze Duáék, ami nem csak élőben, de a tévéképernyőn is nagyot robbanna. Ebben biztosak lehetünk, hiszen ugyanazzal a csapattal dolgozik rajta, mint a 2020-as Studio 2054 című livestream koncertjén, amivel rekordokat döntött – több, mint 2 millió nézőt vonzott vele, és a fanok és a kritikusok egyaránt imádták.

Az elmúlt pár évben többen is előrukkoltak dokumentumfilmmel, például a nemsokára hazánkban koncertező Shawn Mendes 2020-ban a Netflixes In Wonder-rel, Lady Gaga 2017-ben a szintén Netflixes Five Foot Two-val, P!nk az Amazon Prime Video-n látható All I Know So Far-ral, vagy éppen a 2023-ban Budapesten koncertező Justin Bieber a szintén Amazon Prime Video-s Our World-del.

A Future Nostalgia turné két évvel az eredetileg tervezett időpont után, idén február 7-én indul útnak Miami-ban, majd áprilisban az Egyesült Királyság felé veszi az irányt, onnan pedig Európába, ahol olyan városokban lép fel, mint Bécs, Amszterdam, vagy éppen Párizs. A nyár a fesztiváloké lesz, aminek keretein belül hazánkba is ellátogat ismét a Szigetre, majd szeptemberben Latin-Amerikában folytatja a turnét, novemberben pedig Ausztráliában zárja.

A Szigetre már lehet bérletet vásárolni ide kattintva, de még a bécsi koncertre is vannak elérhető jegyek, ezekért katt ide!