Hoppá: ekkor érkezik a Bridgerton család 2. évada

Egész hamar érkezik a második évad.

2020 karácsonyán érkezett meg a Netflix egyik legnagyobb dobása, a Bridgerton család és annak első évada. Hogy megünnepeljék ezt az eseményt, idén ezen a napon fedték fel, mikor érkezik a széria második évada.

Ha önmagában nem lenne elég, hogy megtudtuk, hogy 2022. március 25-én, pénteken kapjuk meg a kedvenc kosztümös sorozatunk új etapját, emellé még a Netflix talán az eddigi legrészletesebb leírást hozta el nekünk:

A sorozat második évada Anthony Bridgerton (Jonathan Bailey), a legidősebb testvér történetét mutatja be, amint igyekszik megfelelő feleséget keríteni magának. Persze már a kezdetektől lehetetlennek tűnik, hogy találjon egy olyan debütánst, aki felér a teljesíthetetlen elvárásaihoz, mivel csak az vezérli, hogy fenntartsa a családja nevét – egészen addig, amíg meg nem érkezik Kate (Simone Ashley) és a húga, Edwina (Charithra Chandran) egyenesen Indiából.

Anthony elkezd udvarolni Edwinának, azonban Kate átlát a szitán és rájön, hogy a valódi szerelem nincs éppen magasan a férfi prioritásai között, így mindent megtesz, hogy megakadályozza a házasságot. Nem jár sok sikerrel, ugyanis Kate és Anthony heves szóváltásai csak még közelebb hozzák őket egymáshoz, ami persze bonyolítja a helyzetet mindkét oldalról.

Mindeközben a Featheringtonék kénytelenek új örököst köszönteni a birtokukon, Penelopenak (Nicola Coughlan) pedig úgy kell ügyeskednie, hogy közben még a hozzá legközelebb állóknak sem árulhatja el a legféltettebb titkát.

Sőt, még ezt is tudták tetőzni, ugyanis arra is fényderült, hogy kik térnek vissza állandó szereplőként, valamint teljesen új karaktereket is bemutattak, és az őket alakító színészekről is lehullott a lepel.