“Barátságunkat csak tovább mélyítette a Keserű magány” – visszatért Curtis és Szabó Ádám egy tragikus fináléra

Közel 3,5 millió megtekintés és egy elnyert, nemzetközi díj köthető Curtis és Szabó Ádám idén debütáló, első közös felvételéhez. Most megérkezett az együttműködés második felvonása, a „Keserű magány”, amelyben az is kiderül, milyen véget szánt Jimy J. Hollywood Curtiséknek. Ismét lebilincselő képsorok és egy őszinte, bluesos életérzés egyenesen a két előadó tollából. 

Hatalmas sikert aratott Curtis és Szabó Ádám kollaborációja, az „Ez vagyok én”, így nem volt kérdés, hogy tovább folytatja a duó a nagyszerű alkotást.

„A „Keserű magány” egyszerre szól a kínzó egyedüllétről, és egy sorstársról, akire bármikor számíthatok. Ádámmal a barátságunkat tovább mélyítette ez a dal, hiszen egy rugóra járt az agyunk és a szívünk is együtt dobog” – árulta el Széki Attila a szerzemény hátterét.

„Van egy sorom, ami így szól: „kéne még egy barát, akinek fáj még ugyanúgy minden, mint énnekem” Ezt a társat megleltem Attilában és hatalmas élmény volt ismét együttdolgoznunk. Habár a mostani projektünknek vége – hiszen Jimy J. Hollywood egy zseniális, egyben végzetes lezárást szánt most nekünk -, semmiképp sem állunk le a közös munkával!”– mesélte Szabó Ádám.

A „Keserű magány” produceri munkálataiért ezúttal is Vígh Arnold felelt. A komor hangulatú, szívszorító dallamsorok pedig egy akciódús videóklipbe torkollanak, ami kétségkívül méltó befejezést kínál a kétrészes projektnek. 

Nem kell sokat várni Curtis új albumáig

Az új szerzemény helyt foglal Curtis hamarosan érkező kislemezén is, a ’Spíler’-en, amelynek bemutatkozó, trackjét („Piszkos kölyök”) szeptemberben megismerhettük. A korong 2022 elején érkezik fizikai formátumban is és további, nagyszerű kollaborátorok is feltűnnek rajta majd.

Megosztás: