Harry Styles: A Watermelon Sugar a női orgazmusról szól

Egy koncertjén árulta el, miről írta a dalt.

Javában folyik az Egyesült Államokban Harry Styles Love On Tour elnevezésű turnéja, melynek keretein belül estéről estére színpadra áll a szerencsés amerikai rajongók előtt, hogy élőben előadja nekik a Fine Line, és a debütáló albuma dalait. Köztük természetesen az eddigi legnagyobb slágerét, a Watermelon Sugar-t is, melyről a legutóbbi koncerten elárulta, miről is szól pontosan.

A nashville-i show-n szerette volna beharangozni a számot azzal, hogy elmondja, miről írta, ám látszólag először egy kissé túl szégyellős volt hozzá, így kezdetben csak ennyit fűzött hozzá:

Ez a dal arról szól, hogy… nem is igazán számít, hogy miről szól. Az, ööö, élet édességéről szól!

Azonban, egy pár másodperc elteltével úgy gondolta, mégis megosztja a közönséggel, hogy mi ihlette a slágert, és kerek perec kimondta:

És a női orgazmusról is szól.

Nemrég, egy másik koncertjén egyébként két dal között adott szerelmi tanácsot az énekes egy rajongójának.

A Love On Tour amerikai szakasza majdnem kereken egy hónapja, szeptember 4-én indult Las Vegas-ban, és november 20-án ér majd véget Inglewoodban. Az európai dátumok között ott van Budapest is, ám arról egyelőre nincs hír, hogy a koncert mikor lesz megtartva.