Különleges zenei utazásra hív minket a Clean Bandit, Topic-kal és Wes Nelsonnal karöltve

Íme a Drive!

A Grammy-díjas brit zenekar, a Clean Bandit most a slágergyáros lemezlovassal, Topic-kal és a fantasztikus hangjáról már jól ismert R&B előadóval, Wes Nelsonnal közösen robbant.

Pulzáló beatek, felhevült dance-pop zenei alap és klasszikus hangszerek: ez a Drive, ami első hallásra az ember lelkébe kúszik és egy fantasztikus zenei utazásra hívja a hallgatót. A bontakozó érzelmekről és kezdeti vágyakról szóló upbeat dal a rádiók és a klubok táncterein egyaránt megállja majd a helyét.

A kollaboráció ötlete Topic-é volt, aki mint vendégelőadó vett részt a Clean Bandit 12 órás House Party Against Hunger című jótékonysági show-ján. Mivel Wes-szel is dolgozott már együtt korábban, így azonnal tudta: az ő hangjára van szükségük ebben a számban.

A különleges hangzásvilágáról ismert Clean Bandit nemzetközi áttörését a Rather Be című megahit és a szintén hatalmas sikert arató New Eyes című debütáló album hozta meg 2014-ben. 2018-ban újabb nagylemezzel jelentkezett a csapat, amely az év egyik legnagyobb durranása lett. A korong olyan slágereket sorakoztatott fel, mint a Demi Lovatoval közös Solo, vagy az Ellie Gouldinggal készített Mama. Legutóbb a Tick Tock című felvétellel tarolták le a hazai és nemzetközi slágerlistákat egyaránt.

Megosztás: