Új szereplők is érkeznek a szériába!
Idén január végén indult hódító útjára a Végzet: A Winx saga című Netflix sorozat, mely az ikonikus Winx Club rajzfilmsorozaton alapszik, és egy csapásra az év egyik legnépszerűbb szériájává vált. Nem csoda hát, hogy szinte azonnal a megjelenés után bejelentették, hogy érkezik a második évad, aminek most meg is kezdődtek a munkálatai.
A helyszín ismét a ír főváros, Dublin, ahova már elkezdtek megérkezni a színészek, hogy munkába állásuk előtt letöltsék a kötelező karantént: erről a főszereplő Bloomot alakító Aligail Cowen, és a Sky-t játszó Danny Griffin is beszámoltak közösségi oldalaikon.
Az előkészületek után a tényleges forgatás a tervek szerint júliusban kezdődik, és egészen novemberig tart majd. Jó hír, hogy az első évadnál egy kicsit hosszabbra tervezik az újat, így 6 rész helyett hetet élvezhetünk majd.
Az eredeti karakterek mellé újak is érkeznek, méghozzá legalább három: Flora, Terra unokatestvére, aki egy barátságos földtündér, de sötét titkot őriz, Sebastian, aki egy valódi lángész, ám erkölcsileg nincs a toppon, és végül de nem utolsó sorban Grey, egy transznemű srác, aki szintén egy titkot őriz, a szálak pedig csak bonyolódnak, mikor viszonyt kezd Aishával.
Arról egyelőre nincs hír, hogy mikorra tervezik a második évad premierjét.