A nyár bulihimnuszával tért vissza Calvin Harris!

Íme a By Your Side!

Calvin Harris-ről utoljára tavaly augusztusban hallottunk utoljára, mikor is piacra dobta The Weeknd-del közös Over Now szerzeményét, most pedig visszatért, hogy az idei nyarat is felpörgesse egy ütős trackkel. Így született meg a By Your Side, ami kétségkívül az elkövetkezendő hónapok egyik legnagyobb bulihimnusza lesz.

A közreműködő előadó ezúttal a brit Tom Grennan, akinek az érdes, erőteljes hangja tökéletesen kiegészíti a könnyed zenei alapot.

Remélem, ti is legalább annyira fogjátok szeretni a dalt, mint mi. Valószínűleg már észrevettétek, de én imádom a nyári slágereket

– írta Calvin Instagram oldalán.

A skót DJ utoljára 4 éve, 2017-ben adott ki teljes albumot, azóta pedig inkább a kislemezekre esküszik. Az elmúlt évek során olyan slágereket köszönhettünk neki, mint a Dua Lipával közös One Kiss, a Pharrell William-szel és Katy Perry-vel közös Feels, vagy éppen a Sam Smith-szel közös Promises.

Tom Grennan 2016-ban robbant be a köztudatba hazájában debütáló, All Goes Wrong című dalával, azóta pedig 2 nagylemezt tudhat maga mögött. Eddigi legnagyobb slágere, a Little Bit of Love idén januárban jelent meg.