Egyre több helyszín jelenti be mi is várható a nyár második felében.
Az elmúlt 1,5 év a teljes bizonytalanságé volt, a koncertek és fesztiválok szempontjából pedig pláne. Annyit biztosan tudunk, hogy 2021-ben nem tér vissza a Sziget Fesztivál, a Balaton Sound, valamint a Volt Fesztivál sem. Annál bizakodóbbak viszont a többiek.
Június elejétől máris fejest ugrik a nyárba a Budapest Park és a Barba Negra is, ahol máris olyan koncerteket élvezhetünk, mint a Punnany Massif, Irie Maffia vagy a Honeybeast, valamint a tematikus bulik is visszatérnek előbbibe. A Park a közleményében azt is elárulta, hogy másfél év után először fog felcsendülni élő zene a nagyszínpadon.
A fesztiválszezont pedig úgy tűnik itthon a Campus Fesztivál nyitja majd, akik az elmúlt hónapokban annak a lehetőségét is megkockáztatták, hogy kizárólag hazai fellépőket hívnak meg az idei eseményre. Jövőhéten be is számolnak a lineupról, pont úgy, mint az EFOTT, akiktől azért számítani lehet egy-két nagyobb külföldi névre.

A nagy kérdés viszont a Strand Fesztivál lehet, hiszen ott néhány nemzetközi név visszaigazolt a 2021-es etapra is, többek között Ellie Goulding is, aki simán lehet, hogy az idei szezon legnagyobb neve lehet, aki hazánkba látogat. A szervező elmondta, hiába született meg az énekesnő első gyermeke csak hetekkel ezelőtt, még nem lépett vissza és a tervek szerint jelen lesz az eseményen, ha megtartásra kerül. Ez viszont nem meglepő, hiszen a fesztivál augusztus végén lesz, az énekesnő szeptember elején már az USA-ban ad fesztiválkoncertet, októberben pedig kezdődik saját, Brightest Blue Tour nevezetű turnéja az Egyesült Királyságban.
A tervek szerint egyelőre így néz ki a hazai, nyári fesztiválszezon a nagyobb fesztiváljainkkal:
- Campus Fesztivál, Debrecen, július 21-25.
- Bánkitó Fesztivál, július 8-10.
- Művészetek Völgye, július 23 – augusztus 1.
- EFOTT, Velencei-tó (új helyszínen), augusztus 11-15.
- Strand Fesztivál, augusztus 17-22.
- Fishing on Orfű, augusztus 24-28.
Eközben pedig a Budapest Parkban is számítani lehet egy-egy nagyobb, akár néhány nemzetközi név is belibbenhet az Ő színpadjukra is.
Természetesen a rendezvényekre az akkor életben lévő szabályok hatályosak, ezeket minden szervező maga kommunikálja le a közönséggel.