© Amaury Nessaibia

Így nyírja ki a pasija exeit Julia Michaels

Íme az All Your Exes klipje!

Vészesen közeleg Juliae Michaels várva várt debütáló albuma, amiről már a második kislemezt kaptuk meg az All Your Exes megjelenésével. A dal a féltékenység himnusza, melyben az énekesnő arról fantáziál, mennyivel szebb is lenne a világ, ha a pasija exei mind halottak lennének. Természetesen klip is forgott hozzá, melyben Julia abszolút nem fogta vissza magát, és hidegvérrel nyírja ki a párja volt barátnőit.

Egy ex sem sérült meg a videó készítése során

– szögezte le azért Instagram oldalán.

A dal érdekessége, hogy az énekesnő a szintén zenész párjával, JP Saxe-szel közösen írta, és egymás exeiről szól.

Nagyon élveztem megírni ezt a dalt, főleg, hogy JP-vel közösen írtuk. Remélem, ti is szeretni fogjátok ezt a kis szatírát, amibe azért szorult egy kis igazság is

– fejtette ki Instagramon.

Az első teljes albumát egyébként még idén piacra dobja Julia, elmondása szerint pedig teljesen más, sokkal vidámabb és pozitívabb hangvételű lesz, mint a korábbi középlemezei.

Megosztás: