Popsimutogatás és neonfények: visszatért Iggy Azalea

Nem pihen a rapper!

Az újdonsült anyuka, Iggy Azalea főállású édesanyaként nem csak a háztartást vezette, de gőzerővel dolgozott új anyagán, mely End of an Era címmel érkezik majd, és könnyen megeshet, hogy ez lesz az utolsó lemeze is, hiszen visszavonulását tervezgeti.

Ha nem lenne elég, hogy megérkezett az album előfutára, a Sip It, Azalea még egy másik dalt is bemutatott a korongról, mely a Brazil címet kapta. Míg utóbbi szóló, előbbi egy újabb kollaboráció Tygaval, aki 2018-as KREAM című dalán volt még hallható a rappernek. Most pedig majdnem ott folytatják, ahol abbahagyták: alulöltözött táncosok, tömérdek mennyiségű twerk és popsimutogatás Iggy részéről is, na meg persze neon fények és fülledt hangulat.

Ha a dalszövegbe nézünk bele tüzetesebben, rájöhetünk, hogy Azalea nem dugja fejét homokba, hanem a megszokott stílusban ódákat zeng saját vaginájáról, illetve annak minőségéről. A videóban egyébként egy benzinkutas-pénztárost alakít, aki a Kitty Juice-t (a kitty a női nemi szervnek a szleng változata angolban) árul és mindenféle mocskos képet látnak a fogyasztói, sőt Ők maguk is ledobják a textilt. Egyébként a videóban főszerepet kapott a 19 éves rapper-TikToker is, ppcocaine. A videó felénél pedig Tyga gurul be a KREAM 2.0-ás rendszámával a videóba.

A Brazil című dalában pedig debütáló mixtapejének, az Ignorant Artnak hangzását idézi vissza.