Bő két héttel a bejelentés után már meg is érkezett a legfiatalabb híres Jonas tesó negyedik szólólemeze.
5 évvel utolsó szólólemeze, a Last Year Was Complicated után most újra egyedül próbál helyt állni a popzenei ömletegben Nick Jonas, aki szinte egymaga írta most megjelent Spaceman című korongját. Gregg Kurstin és Maureen McDonald, valamint maga Nick szerezte a dalszövegeket, emellett egy dalban Mick Jones keze is benne van.
Az énekes elárulta, hogy lemezét főként a több, mint egyéves kényszerszünet, a bezártság, az egyedüllét és az ezekkel járó szorongás, depresszió inspirálta. Szerinte az űrhajós metafora a legjobb, ami körülírja, hogyan érzünk mindannyian legbelül, ezért is kapta ezt a nevet a korong is, illetve az első kislemez is. A koncepcióalbum négy részre bontható, kezdünk a távolsággal, átvezetnek minket a megbocsátásba, amit közvetlenül az eufória követ, amit az elkötelezettséggel zárunk le.
A kiadvány keményen indít a távolság szekcióval, amelyik megalapozza az egész korong stílusát. A Don’t Give Upon Us c. szerzeményben tisztán hallható, hogy Jonas nem csak dalszövegével kapcsolatban sokkal tudatosabb, de hangzása is letisztultabb, mint valaha. Amellett, hogy fejest ugrunk a szerelmi vallomásba, nem sokat időzünk az első dalnál, és hamar a Heights-ba csöppenünk, melynek hangulata pont olyan különleges, mint az analóg hang, mely végigkíséri a dalt. A szekciót a jól ismert Spaceman zárja: muszáj megemlítenünk, hogy nagyon okosan és mesterien vezették át a dalokat egymásba, szinte észrevehetetlenül folytak egymásba a részek. Ebben a dalban Nick ki is mondja a kulcsmondatot, ami
don’t wanna be alone
Majd egy kisebb fordulattal át is érünk a megbocsátás részre, ahol a hibáink ellenére is önmagunk lehetünk. A 2Drunk, illetve a Delicious is pont olyan, amire szükségünk van az előző, kissé visszafogottabb rnb stílus után – itt az ideje bulizni, ehhez pedig meg is adja az alapot az énekes. Míg az előbbi egy önvallomás, valamint reflekció a bezártság miatt kialakult növekedő alkoholizmusra, addig a második sokkal inkább Priyanka felé egy himnusz, melyben Jonas azt taglalja, nem zavarja, ha mások szerelmét nézik, mert amúgy is nagy étvágya van, de így, hogy ennyire ízletes… nem is taglaljuk tovább.
Ha ez nem adja meg az eufória hangulat alapját, akkor semmi. A múlthéten bemutatott This Is Heaven csodásan reflektál az előtte lévő dalra. Majd egy újabb csodás átvezetés a Sexual c. dalba, melynél már visszafogottabb dallamok és ritmus, valamint a fülledt hangulat a domináns, de természetesen most sem hagy sok mindent az énekes a képzeletre,
Follow your nеck down to your thighs
– énekli Sexual c. dalában.
And so many places
Majd azzal folytatja, hogy nem csak a felszínességre és a testiségekre vágyik a Deep Love-ban, az eufórikus himnusz talán a korong leggyengébb dala, de az is inkább azért, mert olyan, mintha hallottuk volna már, de tökéletesen illik az egész hangulatába.
Majd a záró részben az If I Fall meghozza azt a tipikus ’80-as évekbeli vibeot, mellyel végig kacérkodik a korong, de sosem merte megkörnyékezni ennyire. A Death Do Us Part egy teljesen visszafogott, már-már a Spaceman rnb világával találkozó alkotás, mely a záró mestermű, a Nervous előtt még egy kicsit visszaránt minket a földre – mennyire mesteri már a két dal között lévő elhaló kapcsolat effekt?
Összességében Nick Jonas negyedik lemeze karrierjének leginkább koherens alkotása, az egész lemeznek sajátos hangulata van, ahogy keveri végig az rnb és a retro-pop elemeit az énekes, miközben kiönti lelkét és a szerelmi vallomás mellett olyan témákat dolgoz fel, mint a bezártság, valamint reflektál is ezekre. Külön pluszpont a folytonosságért, mely nagyon ritka a modern popzenében, viszont annyira tökéletesen lett megoldva, hogy a dalok simán külön-külön is helyt állnak, miközben egy kerek egészet is alkotnak. Mindenképp fülessel és sorban haladjatok, akkor azért kiadja azokat az apró dolgokat is, melyek random sorrendben nem tűnne fel a hallgatóknak.
