Sabrina Carpenter: az embereknek kell a sztori a dal mögé

Mesélt az énekesnő új daláról és a botrányról körülötte.

Sabrina Carpenter először adta elő új kislemezét, a Skint élőben, mely mondhatni lélegzetelállítóra sikeredett. Természetesen beszélt a dal jelentéséről is, valamint arról is, hogy élte meg a megjelenést és a fogadtatást, amit az emberektől kapott.

Először Ryan Seacrest vendége volt, aki mondhatni nem bírt leállni a szerelmi háromszög témáról, és sorra bombázta az ehhez kapcsolódó kérdésekkel az énekesnőt, aki elmondta, hogy nagyon különleges volt számára a dal megjelenése.

nagyon különleges élmény volt számomra, hogy tényleg beszélhetek arról, hogyan is érzem magam

– kezdte Sabrina.

Majd a rádiós rákérdezett, hogy mi is a kapcsolat Olivia Rodrigo drivers license c. dalával, melyre az énekesnő a következő válaszolta:

Szerintem ez nem az én feladatom, hogy beszéljek róla, igazából az emberek csak ujjal mutogattak ránk, a nap végére pedig magamban kellett megküzdenem ezekkel… én pedig kizárólag úgy tudok feldolgozni eseményeket, ha írok róluk.

Valójában, tökéletesen bemutatta, hogy tényleg segít neki, ha kiírja magából az érzelmeit, még akkor is, ha halálos fenyegetéseket kap érte.

Szó szerint arról írtam, hogy beperelnek [Sue Me c. dala – szerk.], szóval nem igazán értem, miért érte az embereket meglepetésként.

Mint mindennek, ennek is két oldala van. Mondhatni hálásak vagyunk, hogy betekintést nyerhettünk Sabrina gondolataiba is a dallal kapcsolatban.

Többször is átéltem már olyan szituációkat, ahol az emberek ártani akartak nekem, amit hagytam is… ezek miatt a visszatérő érzések miatt kellett megírnom ezt a dalt.

A teljes interjút ide kattintva éred el.