Visszatért a PRETTYMUCH!

Hirtelen változások, új zene!

A PRETTYMUCH számára igazán jól kezdődött az újév, hiszen a srácok tavaly év végén új kiadót és csapatot kerestek maguknak, miután az előzővel nem igazán sikerült kiegyezniük.

Most viszont erősebbek, mint valaha! Múlthéten mutatták be legújabb, visszatérő dalukat, a Sparks-ot, míg most egy mini-EP-vel örvendeztetik meg követőtáborukat. És miért mini? Mert összesen 3 dal található rajta. A Smackables címmel ellátott anyag pedig minden várakozásunkat felülmúlta.

Hasonlóan, mint a hozzájuk hasonló fiúbandák nagyrésze, mostanra sikerült teljes kontrolt szerezniük zenéjük és dalszövegük felett. A srácok teljesen bizakodóan állnak a jövőhöz és a jövőbeni megjelenéseikhez, hiszen állításuk szerint készek mást csinálni, mint eddig.

Az előző kiadónk túlságosan is behatárolt minket, ezért úgy döntöttünk közösen, hogy nem hagyjuk ezt tovább és minden gátlásunkat megtörjük, pont úgy, mint ahogy a határokat is, amiket szabtak nekünk.

A srácok háromdalos középlemezét alább hallhatjátok, míg a Parking Lot videója is alább látható.