© Magneoton

Első önálló szerzeményével jelentkezik BariLaci

Ittt a „Féltelek.

A fiatal énekes neve már ismerősen csenghet, ez nem véletlen, hiszen Bari Lacit 12 éves korában ismerhették meg a nézők, Az ének iskolája című produkcióban, ahol egészen a végső döntőig menetelt. Laci az elmúlt 8 évben sem pihent, tanult, képezte magát, most pedig készen áll arra, hogy az ország legjobbjai között is bizonyítson.

Nagy utat jártam be az első médiaszereplésem óta, amit akkor nagyon élveztem, viszont a szüleim azt mondták: első a tanulás. A Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumban dzsesszzongoristaként végeztem. Azóta pedig pedagógusasszisztensként dolgozom és tanítom a gyerekeket, akiket imádok. Hihetetlen fejlődésen mennek keresztül.

– meséli az énekes, aki most először jelentkezik saját szerzésű dallal.

A „Féltelek.” éppen olyan, mint maga a dalszerző: lírikus, kedves, őszinte és hihetetlenül mély emóciókat tartogat. 

A féltés érzése fogalmazódik meg a dalban, ami nem  a szerelemről, sokkal inkább egy óvó érzelemről szól.

Itt nem egy kapcsolatban lévő párról, hanem egy szakítás utáni féltésről van szó, amiben már a szerelem nincs jelen

– teszi hozzá BariLaci.

A „Féltelek.” bejutott a DAL 2021 legjobbjai közé, így hamarosan élő adásban is elkápráztatja majd a kiváló hangú énekes srác a nézőket.

BariLaci már egész kiskorában közel került a zenéhez és ez a kapcsolat máig kitart, hiszen 6 éves korában már zeneiskolában kezdett, tanult klasszikus és jazz zenét, de több műfajban is bontogatta a szárnyait. Kedvenc hangszere a zongora, ami a „Féltelek.” is óriási hangsúlyt kap. 

Nézzétek meg BariLaci bemutatkozó single-jét itt.