© Haris Nukem

Ezért nem szereti Yungblud, ha Dominic-nak hívják

Graham Norton vendége volt az énekes.

Tavaly december elején jelent meg Yungblud második korongja, a „weird!”, az énekes pedig jelenleg is gőzerővel promózza a korongot. Legutóbb a Graham Norton Show-ban láthattuk, ahol amellett, hogy előadta a „cotton candy” című dalát, egy kicsit beszélgetett is a műsorvezetővel. Többek között az is kiderült, hogy nem szereti, ha Dominic-nak hívják! Hogy miért? Mikor Graham megkérdezte tőle, hogy hívhatja-e Domnak, az volt rá a válasza:

Igen, Dom, csak ne hívj Dominic-nak, mert az anyukám hív mindig úgy, mikor mérges rám, és erre emlékeztet!

Az új lemez egy mérföldkő is egyben az énekes számára, ugyanis a brit Official Charts albumlistájának az első helyén szerepelt. Ez karrierje legelső listavezető albuma, viszont abban biztosak lehetünk, hogy nem az utolsó. Hogy hogyan reagált az a hír hallatán?

Őrület!

A műsornak egyébként a Years & Years-ből ismert Olly Alexander is a vendége volt, a házigazda kérdésére pedig Yungblud bevallotta, a szokásosnál még egy picit jobban izgult a fellépése miatt, hiszen mégiscsak egy kollégája előtt kellett megmutatnia, mit is tud!

De szeretek izgulni! Imádom, mikor kis pillangók repkednek a gyomromban!

Arról is mesélt, hogy még tavasszal, az első karantén alatt az USA-ban ragadt, és nagyon hiányzott neki Anglia, de örül, hogy mostmár otthon lehet.

Mint ahogy már fentebb említettük, mozgalmas pár napot tudhat maga mögött az énekes: néhány napja Jimmy Kimmel műsorában adta elő a „mars” című dalát, 2020-at pedig szintén egy fellépéssel búcsúztatta, méghozzá a Top of the Pops szilveszteri különkiadásában, ahol a „cotton candy” csendült fel élőben.