Megállás nélkül dolgoznak a lányok!
Idén úgy tűnik, végre mindegyik BLACKPINK lány megkaphatja a neki járó szóló anyagot, csak úgy, mint ahogy Jennie debütált egyedül 2018-ban – igaz azóta semmi hír sincs saját anyagáról.
Amióta Jennie kiadta első kislemezét, az ironikusan hangzó „SOLO„-t, azóta ígérgeti a BLACKPINK kiadója, hogy mindegyik lánynak érkezik saját anyaga is. Ez 2018-ban történt és azért valljuk be, nagyon atom dalt sikerült összehozni.
A pletykák szerint viszont még akár januárban, de az év első negyedében Rosé és Lisa is érkezhet teljesen saját dalaikkal. Sőt, már a videókat is elkészítették a dalokhoz, melyekről egyelőre sajnos semmit sem tudunk, csak annyit, hogy nagyon közel van érkezésük.
Hamarosan egy egész bejelentő és megjelentető tervet is kapunk majd a YG Entertainmenttől, sőt, Jisoo-t sem felejtik el (akinek amúgy a napokban volt a születésnapja), de neki csak akkor fókuszálnak majd a saját kislemezére, ha befejezte a drámasorozatának forgatását és munkálatait, hogy ne legyen túlterhelve.