A tervezettnél korábban kezdték a kiszállítást.
A 2015-20-as években nagy ritkaság volt már az ehhez hasonló bakizás, de úgy tűnik igaz a mondás, ahol munka van, ott hiba is.
A harmadik megjelenési dátum lett kitűzve Ashnikko debütáló mixtapejére, a „DEMIDEVIL„-re: először október 9-én kellett volna megjelennie, majd november 13-án… de egyik sem valósult meg. A mostani állás szerint február 19-én érkezik majd a kiadvány… márakinek.
Az elmúlt napokban sorra kapnak megerősítő emaileket azok, akik az énekesnő hivatalos oldaláról rendeltek augusztus és október közt, hogy bizony elindult a rendelésük a raktárakból. Ez pedig valószínűleg szivárgáshoz vezet majd, ami azért is szomorú, mert minden erejét és idejét ebbe a kiadványba fektette a rapper-énekes.
A bakiról maga az énekesnő is tud, hiszen rajongói Twitteren hívták fel a figyelmet a kellemetlenségre.
Majd később dühét is kiadta magából online, ahol arról beszélt, mennyire utálja a termékeiért felelős embereket és a kiadója azon részét.
A hivatalos megjelenés tehát február 19-e, és hamarosan turnét is bejelent majd Ashnikko, szóval érdemes lesz odafigyelni rá!