Eminem bocsánatot kért Rihannától

De miért is volt erre egyáltalán szükség?

Meglepőnek tűnhet már maga az elképzelés is, hogy Eminemnek valamiért elnézést kellene kérnia Rihannától, hiszen a két ikonikus sztár már számtalanszor dolgozott együtt, közös munkájukból pedig olyan gyümölcsök születtek, mint a Love The Way You Lie vagy a The Monster.

A rapper pár napja jelentette meg új albumát, ami a januárban kiadott Music to Be Murdered By B side-jaként vált ismertté. A lemezen a Zeus névre keresztelt track-en a következő pár sor hallható:

And wholeheartedly, apologies, Rihanna

For that song that I leaked, I’m sorry, Ri

It wasn’t meant to cause you grief

Regardless, it was wrong of me

Hogy megtudjuk, milyen leaked songról van itt szó, tavaly novemberre kell visszamennünk, amikor is rapper és B.o.B. Things Get Worse című 2011-es dalából szivárgott ki egy kiadatlan sor, amelyben Eminem beszól Rihannának.

Illetve valójában nem konkrétan az énekesnőnek szól be, hanem állást foglal a 2009-es Chris Brown ügyben, amikor is az énekes durván bántalmazta akkori barátnőjét, Rihannát. A snippet a Redditen futott fel 2019-ben és Eminem úgy látta, hogy itt az ideje elnézést kérni.

Dennis Dehenny, Eminem szóvivője még az eset kapcsán azt nyilatkozta, hogy ezeket a sorokat a rapper egy évtizede vette fel, azonban azonnal megváltoztatta a szöveget és a kiadott verzióban egyáltalán nem hangzik el az említett esettel kapcsolatban semmilyen információ. Dehenny megerősítette azt is, hogy a két sztár jó barátságot ápol egymással.