12 dolog, amit nem tudtál Siáról

Tudtad, hogy egy telefonhívás mentette meg az életét?

Siát a legtöbben 2014-ben ismerték meg Chandelier című megaslágerének köszönhetően, ám már ennél jóval korábban, egészen pontosan 1997-ben kezdte zenei karrierjét, mikor is megjelent a legelső albuma. Az énekesnő azóta nagy utat járt be: a 2010-es évek legnagyobb slágereit ő írta, végigturnézta az egész világot, többek között a Szigetet is megjárta, nemrég pedig az első filmjét is kiadta. Íme 12 érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál Siáról!

1. Ausztráliában született

Sia Adalaide-ben, Ausztrália déli részén látta meg a napvilágot, de rengeteg helyen lakott már. Karrierje kezdetén, az első albuma megjelenését követően Londonba költözött, ahol egy bandának volt a vokalistája, néhány évvel később pedig New York-ban próbált szerencsét. A világsikert követően aztán Los Angeles-ben telepedett le, és a mai napig itt él.

2. Művészcsaládból származik

Nem csoda, hogy már egészen kiskorától kezdve a művészet felé húzta a szíve, hiszen édesapja is zenész, édesanyja egy művészeti suliban tanított, a nagybátyja pedig színész és énekes. Pár évesen már Aretha Frankin, Stevie Wonder, és Sting fellépéseit utánozta, akiket még most is a legnagyobb inspirációinak tart.

3. Nem jött könnyen a siker

Legelső albuma, az OnlySee 1997-ben jelent meg, akkor összesen csupán 1200 példányszám kelt el belőle. Viszonyítási alapként a 17 évvel későbbi, 1000 Forms of Fear korongjából csak az USA-ban az első héten ez a szám 52.000 volt.

4. Egy telefonhívás mentette meg az életét

Mikor aztán még a nagy áttörés előtt először megízlelte a sikert és a hírnevet, egyre boldogtalanabb lett. A turnéit csak alkohollal és drogokkal vészelte át, sőt, az öngyilkosságot is megkísérelte: már megírta a búcsúlevelét, mikor egy barátja telefonhívás mentette meg az életét. 

Az alkohollal tudtam mértéket tartani. Nem ittam, mikor nem akartam, de a drogok nagyon hamar a mélybe rántottak. 

– mesélte a KIIS FM-nek.

Az öngyilkossági kísérletét sem rejtette véka alá annak reményében, hogy ezzel másokon is tud segíteni.

Még abban a pillanatban is volt bennem egy kis hang, ami azt mondogatta, hogy élni akarok. Mostmár teljesen józan vagyok, és roppant hálás vagyok ezért

– nyilatkozta az OK magazinnak 2015-ben.
5. Nem tudta, hogy az ő hangjával jelenik meg a Titanium

Első nagy slágerét, a David Guettával közös Titanium-ot eredetileg Alicia Keys-nek írta, ám a francia DJ inkább Sia hangjával adta ki a dalt. Az énekesnő erről mit sem sejtett, így mondanunk sem kell, hogy először elég mérges lett miatta.

Fogalmam sem volt az egészről, így mikor először meghallottam, nagyon ideges lettem. Épp akkor akartam nyugdíjba menni, és az éneklés helyett csak más előadóknak írni!

6. …de aztán egy új házat vett a bevételéből

A bosszúsága nem tartott sokáig, hiszen a dal hihetetlen sikernek örvendett. Olyannyira, hogy az énekesnő egy kompett házat vett a bevételéből!

Rájöttem, hogy ez volt a legjobb dolog, ami történhetett a karrieremmel. Végtére is vettem egy új házat a dalból, ami azért nem olyan rossz!

7. A 1000 Forms of Fear lett volna az utolsó lemeze

A 1000 Forms of Fear lemeze megjelenése előtt már nem szeretett volna énekesnő lenni, szimplán csak dalszerzőként tervezett tevékenykedni. Pusztán azért készítette el a korongot, hogy eleget tegyen a szerződésének, ám mivel ez lett az addigi legsikeresebb munkája, meggondolta magát. 

8. Ezért nem mutatja meg nyilvánosan az arcát

A nagy áttörés után hatalmas parókákkal takarja az arcát, ennek az oka pedig szimpán az, hogy nem szeretné, ha a kinézete miatt kritizálnák.

Próbálom megtartani magamnak a privát szférámat. Nem szeretném, ha darabokra szednének azért, mert híztam vagy fogytam pár kilót, rosszul áll a hajam, vagy szar a sminkem. A legtöbb embernek nem kell ezalatt a nyomás alatt élnie, és én sem szeretnék

– magyarázta az Interview magazinnak.
9. A This Is Acting dalait más előadóknak írta

2016-os szólólemeze, a This Is Acting olyan dalokból áll, amiket más előadóknak írt, de ők visszautasították. Eredetileg az Alive például Adele, a Cheap Thrills pedig Rihanna albumain kötöttek volna ki.

10. Nem akárhogyan lett anyuka…

…ugyanis 2019-ben két 18 éves fiút fogadott örökbe! A srácok kiöregedtek az állami gondozásból, és az a veszély fenyegette őket, hogy utcára kerülnek. Szerencsére nem így lett, és szerető otthonra leltek Siánál.

11. Tavaly lett nagymama

Bár nem sokat beszél a magánéletének részleteiről, így nem fejtette ki, hogyan birkózik meg a nagymamai szereppel, annyit azért elárult a nyilvánosságnak: a kisebbik fiának tavaly ikrei születtek!

12. Idén jelent meg az első filmje

2015 óta dolgozott első filmjén, a Music-on, mely idén év elején jelent meg. A Maddie Ziegler főszereplésével készült alkotás autista kislány történetét dolgozza fel, és egy teljes albumot is készített a filmhez, mely szintén a Music címet kapta: