Kállay Saunders kereken 10 éve vált ismertté országszerte, mikor is a Megasztár ötödik szériája versenyzőjeként egészen a negyedik helyig jutott, majd egész Európa megismerhette a nevét az Eurovíziós Dalfesztiválnak köszönhetően. 2014-ben, Dániában képviselhette Magyarországot a neves versenyen “Runnin’” című dalával, és nem is akármilyen teljesítményt tudhat magáénak: a döntőben ugyanis az ötödik helyet sikerült megszereznie, mely a második legjobb magyar eredmény! Az énekes azóta 3 nagylemezt adott ki: a 2015-ös debütjét, a “Delivery Boy”-t a 2 évvel későbbi “Grind”, majd a tavalyi, The Middletonzzal közös “January 5th 5:50 Am” követte.
Az énekes-dalszerző most egy teljesen új oldalát mutatja meg nekünk legújabb szerzeményében. Teljesen levetkőzi gátlásait, megnyílik hallgatóságának, és egy őszinte, fájdalmas szerelem történetével vesz le minket a lábunkról. Keverednek benne az indie, az R&B, sőt még a popzene műfajainak alapvető elemei, ezt pedig Andris egyedi és bárhol felismerhető hangszíne koronázza meg. Mindenképp egy kellemes bekukcózást, egy bögre forró teát és illatgyertyát ajánlunk a nettó 37 perces kalandhoz – „Never Noticed” albumkritika.
Már az első dal ígéretesnek tűnik, hiszen egyből fejest ugrunk az egész projekt címadó dalába, a „she never noticed”-be, melyben az énekes megalapozza a tematikát, ami egy több lépcsős szerelmi vallomás és őrlődés: hamar rájöhetünk, hogy Kállay Saunders érzelmesebb oldalát még jobban megismerhetjük az anyag által, hangsúlyos a rózsamotívum megjelenése, mind a dalban, mind pedig a hozzá készült kisfilmben is. Igazi kollaboratív óriásról beszélhetünk, hiszen közreműködő előadóként megjelenik még Alex Torres, Zubi és anatu is, akik visszakacsintanak még ránk néhány dalon majd.
A kissé eufórikus, laza hangzásvilágot parkolópályára helyezve olyan világba kalauzol el minket a szerző, ahol a vérbeli R&B rajongóinak kedvez. A „fuck yo girl (FYG)” inkább a magabiztos, míg a „light on” a törékeny szerelmes narratíváján keresztül meséli el a történetét. Utóbbiban mesterien keverednek a dreamy-pop elemei és az R&B, miközben a kérdésekkel teli énekes a feszültséget kelti bennünk, a hallgatóban is, ezzel pedig az egyik legkülönlegesebb hangzásvilággá avanzsálva a dalt a lemezen. A „bag” első hallásra egy átlagos dalnak tűnhet, ha nem foglalkozunk mélyebben azzal, hogy mi is van a kirakat mögött. A rózsát felváltja a pénz és a materializmus, majd az énekes konklúziója, hogy a pénz és a körülötte lévő felhajtás nem éri meg az egészet, amíg nem értékeljük azt, amit nem tudunk megvenni: a szeretteinket és a családot.
Ezzel pedig el is értünk a lemeznek egy totálisan elkülöníthető részéhez az előzőktől: a visszafogott hangszerelés, a tompa és kellemes ritmusok úgy cirógatják a hallgató fülét, mint a bársony. Mind a három dal, a „drug”, a „too far” és a „drunk” is pont egy, a mostanában jellemző, késő őszi nap soundtrackje lehetne. Óriási pacsi a megjelenés tökéletes időzítéséhez még egyszer! A „drug” vonósainak és az R&B elemek összeolvadása olyan kellemes érzés a hallgatónak, mint amikor a puha vajba végig húzzuk a kést, az utolsó refrénnél pedig kiteljesedik a totális eufória. Majd belecsöppenünk a „too far”-ba, mely Kállay-Saunders legnépszerűbb dala Spotify-on a kritika megírásakor, mely a három dalból talán a legtökéletesebb a szomorkás, kuckózós időhöz. A dal másik különlegessége, hogy a dalban megjelenik Andris édesapja, Fernando Saunders is, aki basszusgitáron kíséri az énekest. A „drunk” és a „coming home” között egy óriási szakadék áll – legalábbis hangzásvilágban.
Visszatértünk a kezdeti lökethez, személyes kedvenceimhez a lemezen. A „coming home” mesterien felépített versszakait egy olyan erős és kirobbanó refrén követi, ahol végre hallhatjuk, mire is képes az énekes és a hangja, ha kiereszti, ezt pedig megkoronázza az a sötét és nyomasztó atmoszféra, amit az instrumentál hoz köré. A cseresznye a tejszínhabon pedig a beszéd-rap rész, ahol megakadályozza, hogy beleunjunk véletlenül a trackbe. A dal inspirációja pedig a felesleges harcok és háborúk kirobbanása: Kállay Saunders-t egy barátjának naplója inspirálta, az Ő katona létének köszönhetően született meg a dal. A nyomasztó hangulat folytatódik a „my demons” c. dallal is, amiről, ha nem tudnám, hogy hazai készítmény, simán eladnám egy magas költségvetésű, szupersztár-produkciónak. A dal pedig egyszerűen a saját démonjainkról szól, azokról a dolgokról, amik szépen lassan felemésztenek minket belülről, ezzel az érzéssel pedig valószínűleg mindenki találkozott már élete során.
Majd, a lemez vége felé inkább a kommerszebb, az átlagos zene és rádióhallgatók által könnyen és kényelmesen befogadható részhez kanyarodunk. Míg a „kylie” valószínűleg Kylie Jenner és az ő külsőségei apropóján született, a „birthday cake” mondhatni a női szépséget, pontosabban az idomokat hangsúlyozza ki, és azt, hogy mi is történne, miket csinálna, különböző csibészes referenciákkal fejezi ki.
Az album lezárásaként egy önvallomást kapunk, melyben ígéretet tesz az énekes, hogy minden esetben kiáll szerelme mellett, mindig szeretni fogja, bármi is történjen. A „promise” egy méltó lezárása és összefoglalása lenne a korongnak, az „ola é” a végén egy kissé erőltetettnek és feleslegesnek hangzik, viszont a személyes fejlődés szempontjából fontos, hogy magabiztosak és kiegyensúlyozottak legyünk és megmutassuk, azért velünk sem lehet szórakozni.
Összességében, a „Never Noticed” egy kellemes, visszafogott alkotás, ahol erősen érezhető, hogy Kállay Saunders számára ez a stílus komfortos, otthon érzi magát ebben a miliőben, amit a moody R&B és az akusztikusabb, érezhetően élő hangszerekkel követett világ ad. Elképesztő konzisztens a kiadvány, ki merem jelenteni, hogy megint egy új oldalát mutatta meg számunkra Andris, viszont az biztos, hogy régóta érik már az igazi énjének kivetítése a zenéjére is. Hiába, az évek során elég színes palettát terített ki elénk már. A korongot szépen felvezetik a nyitó dalok, a lezárás is megvan, viszont sokkal erősebbnek lehet érezni a közepét a lemeznek, így az eleje és a vége kissé gyengébb, de ez már csak szőrszálhasogatás.
