© Universal Music

Cher Lloyd csak részegen mondja ki, amit gondol valójában

Az énekesnő köszöni szépen, megvan egymagában.

Reméljük még idén érkezik az énekesnő harmadik lemeze, melyre 2014 óta várunk már.

Cher Lloyd karrierje enyhén rázós volt, óriásit robbant az elején hazájában, majd még nagyobbat az USA-ban, aztán valahogy mégse érdekelte az embereket hosszú távon – ezért is tologatták hosszasan második lemezét, majd ironikusan Sorry, I’m Late-re keresztelték… ez mind 6 évvel ez előtt volt. Azóta pedig a maival együtt 7 új dalt hallhattunk az énekesnőtől: 2-t 2019-ben, 2-t 2018-ban, 2-t 2020-ban, illetve egyet 2016-ban.

De most úgy tűnik tényleg érkezik a lemez, hiszen a német Universal Music-kal szerződött le az énekesnő és keményen tolják új zenéit – pontosabban, folyamatosan dolgoznak új anyagon. Remélhetőleg 2021 elején érkezik az a negyedik lemez is.

A ma megjelent One Drink Away talán a legjobb a 7 közül: szexi, friss és különleges, egy kicsit trópusi de mégis new wave. A boldog édesanya pedig simán letagadhatná gyermekét is, hiszen a dalhoz készült kisfilmben olyan szexizést nyom le, hogy az állunk is leesett.