Minden, amit megtudtunk Ariana Grande új lemezéről Tayla Parx-tól

Az énekes/dalszerző az Insidernek mesélt Ari hatodik albumáról. 

Amíg Ariana Grande a jól megérdemelt pihenését töltötte a tavalyi, 10 hónapig tartó Sweetener világkörüli turné befejeztével, addig sem unatkozott. Előbb a Justin Bieberrel közös dala, a Stuck With U, majd a Lady Gagával készült duettje, a Rain On Me jelent meg és ugrott egyből a Billboard Hot 100 toplista élére, emellett pedig a soron következő, hatodik stúdióalbumán is gőzerővel dolgozik. 

A lemez dalaiból már maga az énekesnő is megosztott egy-két részletet, nemrég pedig az egyik társszerzője, Tayla Parx adott interjút az Insidernek, akivel olyan szerzeményeken dolgoztak együtt, mint a Thank U, Next, a Needy, a NASA, a Ghostin, vagy a 7 Rings. Az énekes/dalszerző természetesen elárult pár infót a közelgő korongról: nézzük, mi mident tudtunk meg róla!

Kikkel készíti a lemezt?

Ha bejött a Thank U, Next, akkor jó hírünk van számodra, ugyanis Ariana ugyanazzal a csapattal dolgozik az új lemezén, mint az előzőn. 

A karantén alatt újra összeállt a Thank U, Next csapat, de ehhez vagy öt tesztet kellett csináltatnia mindenkinek! 

Nemrég Doja Cat is megerősítette, hogy érkezik a közös dala Arival, de azt egyelőre nem tudni, hogy melyikük albumán kap majd helyet. 

Mi lesz a dalok témája?

Annyi biztos, hogy ismét egy igencsak személyes korongon dolgozik az énekesnő, melyen egy új oldalát ismerhetjük meg. 

Hagytuk, hogy magától menjenek a dolgok, csak úgy, mint a legutóbbi lemeznél. Pont ilyen zenén szeretek dolgozni az előadókkal. Olyan zenén, amivel minden egyes projekt által más-más oldalukat ismerhetjük meg. Most pedig mégjobban megismerhetjük Arianát, ezért is várom annyira, hogy megjelenjen a lemez. 

Vajon sikerül túlszányalnia a Thank U, Nextet?

Tayla Parx szerint igen!

Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha majd ő maga mesél az albumról, de annyit elárulhatok, hogy ismét túlszárnyalta önmagát.

Íme két dalrészlet, amiket maga Ari osztott meg:
https://www.instagram.com/p/CFI4eM2l3Nu/?igshid=16w5inq4m3nmh
https://youtu.be/xL9FouowbVg

Megosztás: