Az idei év első budapesti koncertjével és sosem hallott új dalokkal zárja a nyarat a yesyes

A koronavírus miatti kényszerpihenő után augusztus 27-én végre újra közönség előtt zenélhet Szabó Ádám és Katona Tamás, azaz a yesyes zenekar. A srácok 2020 első budapesti koncertjével búcsúznak el a nyártól az A38 Hajó Tetőteraszán, ahol több új, még kiadatlan dalt is előadnak majd.  

Egy kollégiumi szobában született meg a yesyes együttes, a közös álmok pedig hamar valóra is váltak!  Szabó Ádám (ének, harmonika) és Katona Tamás (dob) rendíthetetlenül hisz az igenek erejében: pozitív gondolkodásuk 2018-ban egészen A Dal verseny döntőjéig juttatta el őket az „I let yourun away” című dalukkal, amit a Los Angelesi Trap Nation is felkarolt – és mára már több mint 5 millió megtekintéssel büszkélkedhet. A fiúk nem szeretnénk beskatulyázni magukat, próbálnak minél többféle zenei gondolkozásmódot belevinni a számaikba: így a downtempo, drum and bass és pop is ötvöződik a hangzásvilágukban – az elektronikus vonalat a harmonika és klasszikus dob egészíti ki. 

Bár a koronavírus-járvány miatt törlésre került számos koncert és fesztivál, a yesyes a karantén időszaknak is megtalálta a jó oldalát: folyamatosan új dalokon dolgoztak és egy olyan setlistet állítottak össze az augusztus 27-i fellépésükre, amit eddig még sehol sem hallhatott a közönségük

Óriási felszabadultságot érzek, ugyanis nagyon rég koncertezhettünk emberek előtt: egy zenész csak így létezhet szabadon és teljes szabadsággal, ha a közönségével együtt élhetik meg a pillanatot

– mesélte Szabó Ádám, aki már elképesztően várja, hogy az A38 Hajó színpadjára állhasson, ahogyan az együttes dobosa, Katona Tamás is.

 Szeretném persze, hogy hatalmasat szóljon az este, de most mindennél fontosabb az, hogy végre megint zenélhetünk

– tette hozzá.

Szerencsére pozitív irányba formált az elmúlt pár hónap! Sokat gyakoroltam és fel is vettek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre harmonika szakára, amit kétlem, hogy a közeljövőben megcsináltam volna, ha nincs a pandémia

– vallotta be Ádám.

Emellett pár hónapja elkezdtem edzeni és máris jobban érzem magam a bőrömbenígy, hogy látom az eredményeit a kitartó munkáknak! Dalokat is írtam, amiket borzasztóan szeretnénk már megmutatnimindenkinek!

A srácokat eddig főleg az angol nyelvű felvételeikről ismerhettük, most azonban számos magyar dallal is készülnek a koncertre, ahol két kedves barátjuk, Nagy Betti és Diószegi Kiki (a Down For Whatever frontembere) is be fognak ugrani egy-egy szám erejéig.

Rengeteg még ki nem adott szerzeményt fogunk bemutatni!

– árulta el Ádám.

Egy zenekari megbeszélésen eldöntöttük, hogy új fejezetet nyitunk a banda életében: tehát akik szeretik a yesyes magyar szövegű dalait, azok ők most örülhetnek, ugyanis cunamiként rájuk fogunk zúdítani egy pár nótát…

– mondta nevetve a banda énekese.

De persze annyira nem fognak eltérni attól, amit megszokhattak tőlünk, energiában biztos, hogy nem!

yesyes koncert az A38 Hajó Tetőteraszán
[ecs-list-events cat=”yesyes” limit=”1″ thumb=’true’ venue=’true’ excerpt=’true’]
Itt tudod követni a yesyes zenekart: