Visszatért az első gyermekével várandós Elliphant!

Íme a Uterus

Elliphantről utoljára tavaly hallhattunk, és akkor sem sokat, ugyanis mindössze 2 kislemezt dobott piacra az évben. Pár hete azonban megtörte a csendet, és Instagram oldalán bejelentette: várandós első gyermekével, ezzel egy időben pedig érkezik az új dala is. A Uterus címet viselő szerzeményhez a klip is megérkezett, melyben igencsak csodásan fest az anyaságra készülő svéd énekesnő.

Az dalt eredetileg magamról írtam, de teljesen új jelentést kapott, mikor megtudtam, hogy terhes vagyok, és hamarosan új életet hozok világra. Azt szeretném, ha a lányom tisztán önmaga, és teljes mértékben szabad lenne. Az élet telis-tele van akadályokkal, a mi küldetésünk pedig megtalálni a saját utunkat a fény felé

– írta egyik posztjában.

A szerzeményben Elliphantnek egy sokkal érettebb oldalát ismerhetjük meg, mint eddig valaha mind hangzásilag, mint pedig szövegileg. Az énekesnő mára várja a kislánya érkezését.