Dua menedzsere elárult pár infót.
Dua Lipa már többször hangoztatta, hogy az egyik legnagyobb példaképe nem más, mint Madonna, és legutóbbi albumát is jócskán inspirálta a popdíva munkássága. Most úgy néz ki, valóra válhat egy nagy álma, ugyanis a menedzsmentje azon dolgozik, hogy összehozzanak egy duettet Madonnával.
Ben Mawson a MusicWeeknek elárulta: amikor először találkozott az akkor 17 éves énekesnővel, arról beszélt neki: olyan szeretne lenni, mint Madonna. Ben az esetleges kollabról is megosztott pár infót:
Dua ízig-vérig popsztár, az új lemezt pedig nyilvánvalóan Madonna inspirálta. Igazából pont most próbálunk összehozni egy duettet. Megírom az emailt, és meglátjuk, hogy Madonna benne van-e.
A pletykák szerint egyébként a Future Nostalgia következő kislemezében, a Levitatingben hallhatnánk majd a popkirálynőt, ezt pedig az is megerősíteni látszik, hogy a dal egyik társszerzője a menedzser nyilatkozata után Madonnáról osztott meg képeket az Instagram oldalán. A szám azért is lenne kézenfekvő, mert a producere nem más volt, mint Stuart Price, akinek a 2005-ös Confession on a Dance Floor lemez nagy részét is köszönhetjük.