© ISSTUDIO

51 nap és érkezik ELLIE GOULDING negyedik lemeze

Már nem kell sokat várni, és megérkezik a brit énekesnő új korongja.

A mai nap folyamán minden információt elárult a brit énekesnő, mely legújabb lemezéhez köthető. Mostantól nem kell EG4-ként neveznünk a kiadványt, hiszen kiderült, hogy a címe Brightest Blue.

Éveken keresztül ígérgette Ellie Goulding legújabb lemezét, több éves tologatás, “hamarosan” és “az év végén érkezik” ígérgetések után most úgy tűnik tényleg a finisben vagyunk. 51 nap múlva tarthatjuk a kezünkben az énekesnő legújabb lemezét, a Brightest Blue-t, mely két részből fog állni és összesen 18 dalt fog tartalmazni.

Míg a lemez első része, a Brightest Blue szinte teljes mértékben Ellie maga lesz, kivéve a nyitódalban van megjelölve közreműködő, addig a második rész, az EG.0 kizárólag kollaborációkból áll, és az énekesnő experimentálisabb oldalát mutatja meg.

Míg az első oldalon a lemez első kislemeze, a Power lesz hallható, illetve olyan dalok, mint a Start vagy a Bleach, melyek a kis felnőtt tartalmat tartalmazó ikonnal ellátott trackek, vagy a már hónapokkal ez előtt hallott Flux. Addig a második részről igazából egyetlen dalt, a Lauv-val való közreműködését nem hallhattuk egyedül, hiszen oda még a hazánkban forgatott videóval rendelkező Close to Me kerül majd fel, valamint a Worry About Me, s egy introja és a Hate Me – mely az egész élményt zárja majd.

A lemez már iTunes-on és Goulding hivatalos oldalán is előrendelhető már, utóbbiban csodás csomagok is megtalálhatóak.

A oldal – Brightest Blue

  1. Start (ft. serpentwithfeet)
  2. Power
  3. How Deep Is Too Deep
  4. Cyan
  5. Love I’m Given
  6. New Heights
  7. Ode To Myself
  8. Woman
  9. Tides
  10. Wine Drunk
  11. Bleach
  12. Flux
  13. Brightest Blue

B oldal – EG.0

  1. Overture
  2. Worry About Me (Feat. blackbear)
  3. Slow Grenade (Feat.Lauv)
  4. Close To Me (With Diplo) (Feat.Swae Lee)
  5. Hate Me (With Juice WRLD)

Megosztás: