Hány helyszínt ismersz fel a videókból?
A ‘90-es években vált Budapest felkapott forgatási helyszínné a filmkészítők körében, azóta pedig nincs megállás, és évről évre újabb világhírű színészek és színésznők utaznak fővárosunkba. De mi a helyzet a klipekkel? Összegyűjtöttünk 9 zenét, melyekhez Budapest biztosította a helyszínt.
Arash – Pure Love (feat. Helena)
Emlékeztek még Arash Boro Boro című megaslágerére? És a Temptation-re? Ezek után pár évvel, 2008-ban készített videót a svéd-iráni származású zenész hazánkban, melynek már az első képkockáin is egy “Tűzoltóság” feliratú tűzoltóautót láthatunk, később pedig a kivilágított Lánchíd és a Budai Vár is feltűnik benne.
Selena Gomez & The Scene – Round & Round
Selena Gomez kereken 10 éve forgatta nálunk Monte Carlo című filmjét, és ha már itt volt, kapott is az alkalmon, hogy egy klipet is felvegyen a Round & Round-hoz. A kisfilmben szinte Budapest összes ismertetőjegye látható, a Parlamenttől kezdve az Astorián át a kettes villamosig, az pedig már csak hab a tortán, hogy egy jól összerakott sztorija is van.
Katy Perry – Firework
Katy szintén 10 éve, 2010-ben forgatta eddigi egyik legnagyobb slágeréhez a videót Budapest utcáin, a végén pedig a Várban csapott hatalmas bulit megannyi magyar és külföldi statisztával. Az énekesnő egy koncertet is adott ekkor a fővárosban, ami első és sajnálatos módon eddigi egyetlen magyar fellépése volt.
Gwen Stefani – Early Winter
Gwen Stefani második szólóalbumának egyik balladájához forgott Budapesten a videó, melynek fő helyszíne a Nyugati pályaudvar volt, és ami legalább annyira csodás lett, mint maga a dal. A 2007-es kisfilmhez a fővárosunk mellett egyébként Prágában és Milánóban is forgattak részleteket.
Ellie Goulding, Diplo, Swae Lee – Close to Me
A brit énekesnő 2018-ban utazott hazánkba, hogy itt vegye fel a Close to Me kisfilmjét, melyben látható többek között a Halászbástya, a Várkert bazár, és a Gellért fürdő is. Érdekesség, hogy a videót még a dal szólóverziójához forgatták, így Swae Lee jeleneteit más helyszínen rögzítették.
Mylène Farmer – Désenchantée
A francia énekesnő 1991-ben, öt napig forgatott hazánkban, ebből született a Désenchantée több, mint 10 perces klipje. A 240 ezer euró költségű kisfilm egy gulágban történő lázadást örökít meg, és több magyar színész mellett 119 kisgyerek is feltűnik benne.
Will Smith, Nicky Jam, Era Istrefi, Diplo – Live It Up
Will Smith két éve forgatta fővárosunkban Gemini Man című filmjét, és ittléte alatt az oroszországi foci világbajnokság hivatalos dalához is felvette a klipet. A Nicky Jammel és Era Istrefivel közös videóban feltűnik a Sziget fesztivál látogatóinak jól ismert K-híd, a Nagyvásártelep, és egy óbudai lakótelep is.
The Chemical Brothers – The Boxer
A brit duó 2005-ös, Budapesten forgatott kisfilmjének igazán furcsa története van: egy elszabadult kosárlabdáról szól, ami megvadulva pattog végig a városon, még egy taxiba is beszáll, majd egy Baross utcai telefonfülkében hatalmasra duzzad, és felrobban. A klipben a számtalan magyar rendszámú autó melett egy jókora “leárazás” felirat is feltűnik!
Melanie Martinez – K-12
Melanie Martinez két éve nem csupán egy klipet, hanem egy egész filmet forgatott hazánkban második lemezéhez. Már az album borítóján is a fertődi Esterházy-kastély előtt látható az énekesnő, de vettek fel jeleneteket Sopronban, a fővárosi Széchenyi fürdőben, és a Szabó Ervin könyvtárban is, melyekben rengeteg magyar színész és statiszta kapott szerepet.