Conan Gray sem vállalja be Európát májusban

Nem csak Lauv mondta vissza európai koncertjét.

Egyre csak bővül az a névsor, akik órási bulit csaptak volna a rajongóknak de az élet közbeszólt.

Nagy szomorúságunkra Conan Gray sem érkezik debütáló albumával, a Kid Krow-val az osztrák fővárosba. Viszont az énekes ad okot a reményre, hiszen nem törölte egész turnéját, csak eltolni kívánnak. Ez azt jelenti, hogy próbálják úgy megoldani, hogy az eredeti tervek szerint kiválasztott állomások nagy részét sikerüljön megmenteni. Ez persze nem azt jelenti, hogy biztosan mindegyik koncert meg lesz tartva. Az énekes annyit kér, hogy mindenki tartsa meg a jegyét, hiszen érvényes lesz az új dátumokra is.

A fiatal énekes a következő írta közösségi oldalaira:

hello mindenki, nagy sajnálattal jelentem be, hogy a „kid krow”-t támogató turnét el kellett tolnunk bizonytalan időre. minden jegy érvényes lesz az új dátumokra. megszakad a szívem, de ezt kellett tennünk. vigyázzatok magatokra és egymásra.

– írta az énekes

Reméljük őszre sikerül majd helyreállnia a világnak és újra élvezhetjük kedvenceink koncertjeit.