Dua Lipa az új albumáról és a karanténéletről mesélt a New York Times-nak.
Az biztos, hogy nem mindennapi körülmények között jelentette meg Dua Lipa a legújabb lemezét, ugyanis az egy globális járvány kellős közepén került ki a nagyvilágba. Az énekesnő először el akarta tolni a megjelenést, csak úgy, mint Lady Gaga vagy Sam Smith, ám az album idő előtt kiszivárgott, nem sok választást hagyva Duának. Most a New York Times magazinnak mesélt az énekesnő a karanténéletről és a lemezről, melyről még maga Katy Perry is elárulta a véleményét.
Dua már többször hangoztatta, hogy régóta megvolt már a fejében a második lemezének a koncepciója, melynek az egyik legnagyobb inspirációja Madonna volt. Ahogy a popkirálynő is minden érájával valami újjal rukkolt elő, Dua sem szeretett volna leragadni a debütáló lemeze stílusánál, így megtanult mások véleménye helyett a saját megérzéseire hallgatni.
Nem akartam a stúdióban ragadni és megírni még egy New Rules-t. El akartam kerülni az ördögi kört, mikor ugyan azt a dalt készítem el újra és újra, és nem fejlődök, mint művész. Az senkinek sem lett volna jó.
Az énekesnő mindent megtett annak érdekében, hogy ezt elkerülje, így olyan producereket válogatott a korongra, mint Jeff Bhasker, vagy Stuart Price. A végeredményről pedig maga Katy Perry is elismerően nyilatkozott, aki szerint Dua, Billie Eilish, Rosalía, és Lizzo a popzene jövője.
Úgy érzem, nővéri kapocs fűz Duához
– kezdte Katy.
Meg kell tanulnunk fejlődni a reflektorfényben is, és nem összeroppanni a nyomás alatt. Ki kell zárni mások véleményét. Dua dalai megállják a helyüket a karantén után is.
A fiatal sztár jelenleg egy londoni Airbnb lakásban tölti az idejét modell barátjával, Anwar Hadid-al, és a karanténhelyzet miatt igencsak megcsappantak a lehetőségei a lemez népszerűsítését illetően. Bár az elmúlt időszakban rengetegszer jelentkezett élőben közösségi oldalain, sőt, a Don’t Start Now slágerét még webkamerán keresztül elő is adta a James Corden által szervezett HomeFest-en, Dua igazából utál liveolni. Olyannyira, hogy a mostani bejelentkezéseit leszámítva előtte csak egyszer tette meg, 2018 decemberében, mikor a Grammy jelöléseit ünnepelte.
Nyilván mostanában már többet jelentkezem élőben, szóval ez még egy dolog, ami a komfortzónámon kívül esik. Aztán az is lehet, hogy a végére teljesen belejövök majd. A pozitív oldala, hogy kendőzetlenül önmagam tudok lenni a kamera előtt.
Dua imádja a szervezettséget és a rendszert, így idő kellett neki, mire beleszokott az új helyzetbe, és abba, hogy a járvány felrúgta az összes tervét az album promótálásával kapcsolatban. Most tavasszal indult volna arénás turnéja, melyet kénytelenek voltak jövő év elejére halasztani, de ez nem azt jelenti, hogy az énekesnő nem dolgozik jelenleg, csak azt, hogy ő is otthonról teszi.
Tény, hogy most többet tudok aludni, de még soha nem használtam ennyit a laptopomat. Különböző appokat töltök le folyamatosan, hogy konferenciahívásokon és meetingeken vehessek részt.
Alaphelyzetben ilyenkor egy profi sminkesekből es fodrászokból álló csapat is lenne Dua mellett az interjúk és a fellépések során, ám most ez a feladat az énekesnőre maradt. Már a New York Times-nak készített fotósorozatához is magának csinálta a haját és a sminkjét is.
Normális esetben, mikor promózok valamit, meg lenne csinálva a hajam, a sminkem… most teszek fel egy kis alapozót, egy kis szájfényt, és ennyi.
Dua lemeze a második helyen debütált hazájában, az USA-ban pedig a negyedik helyet sikerült megszereznie az albumlistán. Arénás turnéja jövő januárban indul, és ha minden jól megy, idén augusztusban a Sziget nagyszínpadán is láthatjuk majd.