Universal Music

Vörös hajjal és piercinggel tér vissza TROYE SIVAN!

Új korszakhoz új hajszín dukál?

A semmiből jelentette be Troye Sivan a visszatérését – nagy kérdés, az hogy vajon harmadik albumának előszelét érezhetjük?

Troye Sivan munkássága mindig is érdekes volt a világ számára, hiszen az évek során egy magábaforduló, zárkózott tumblr fiúból kinőtte magát korunk egyik legnagyobb queer popsztárjává. 2018-ban pedig olyan pop albumot rittyentett, hogy a mai napig is fogjuk a fejünket miatta. Emlékszünk még a My My My!-ra vagy a Bloom-ra? Biztosan.

Most pedig újra jön és felforgatja a kedélyeket, megmozgatja a kissé állóvizet. Egyelőre nem tudjuk, hogy szerzeménye a most megjelent Take Yourself Home része lesz-e harmadik lemezének, vagy csak az adott időszak és a koronavírus miatti bezártság ihlette-e meg az énekest. Az biztos, hogy az új dallal új külsőt is villantott. Nem elég, hogy láthattuk már szőkeként, barnaként most vörösre váltott és új dalának promótálására vörös hajra váltott.

Megosztás: