Nézzük mely női előadóknak sikerült feltornáznia magát erre a 10-es listára!
A következő lista egy összefoglalás lesz, melyben összegyűjtöttük a 10 legtöbbet streamelt lemezt a megjelenés napján, kizárólag a női előadókra fókuszálva. Még mielőtt nekiállnátok az olvasásnak, mindenképp gondoljatok ki 10 olyan lemezt vagy előadót, aki rajta lehet ezen a listán. Megvagytok? Akkor induljunk!
10. Beyoncé – Lemonade -15.4 millió
Beyoncé még mindig inkább a rendes CD eladásokból él, mintsem a streamekből – no ez nem teljesen igaz, hiszen a 10. helyre felcsúszott azért. Azért valljuk be, 15 millió streamelés az első nap nem kis teljesítmény.
09. Halsey – MANIC – 17.3 millió
A kritikusok által agyonajnározott lemezre úgy tűnik az emberek is kíváncsiak voltak, nem is csoda, hiszen mesterien ötvözte benne a mainstream pop elemeket az alternatív rockkal, valamint a trap-rnb vonalat is beiktatta.
08. Camila Cabello – Camila – 19.5 millió
Hihetetlen, de ez az egyik azon kevés lemezek közül, mely debütáló anyagként szolgált. Persze, azért ne feledjük, hogy a Fifth Harmony-s karrierje előtte volt, valamint a Havana is óriásit is dobott rajta.
07. Selena Gomez – Rare – 25.3 millió
Az énekesnő nagy visszatérése óriásit szólt, hiszen Lose You To Love Me c. dala még az amerikai Billboard lista első helyéig is felkúszott, viszont lemeze nem kúszott fel igen előkelő helyre ezen a listán, najó, nem mintha a hetedik hely nem lenne amúgy nagy szó a maga 25 milliós streameltsége.
06. Invasion of Privacy – Cardi B -27 millió
Az első és egyetlen női rapper a listán nem más, mint Cardi B. A rapper amúgy épp pár nappal ez előtt sipákolt Instagram történetén a koronavírus miatt…
05. Future Nostalgia – Dua Lipa – 29.2 millió
Épp, hogy letelt az első 24 óra, ami ilyenkor itt mérvadó, de máris az ötödik helyre sikerült magát feltornáznia a pophercegnőnek titulált Dua Lipa-nak. Új kislemeze, a Break My Heart is órási sikernek örvend jelenleg.
04. Sweetener – Ariana Grande – 37 millió
A terrortámadás utáni első lemeze volt Ariana Grande-nak a Sweetner, mellyel újra megmutatta, miért is számít olyan nagy névnek Ariana Grande. Legjobb barátnője, Nicki Minaj is hallható a lemezen.
03. When We All Fall Asleep Where Do We Go? – Billie Eilish – 47 millió
A szemtelenül fiatal énekesnő, Billie Eilish debütáló albuma órási számokat hozott az első 24 órában. Nem csoda, hiszen Eilish maga is hihetetlen mértékű imádatnak van kitéve. Utoljára talán Lady Gaga miatt volt ekkora felhajtás, nem?
02. Lover – Taylor Swift – 54.9 millió
Majdnem annyival van lemaradva Taylor Swift legújabb albuma, a Lover az első helytől, mint amennyi streammel rendelkezett a 10. helyen lévő Beyoncé Lemonade c. albuma az első nap alatt… hát nem érdekes?
01. thank u, next – Ariana Grande – 70.2 millió
A világ legnagyobb nevének is titulálhatjuk, hiszen két alkalommal is helyet kapott a listán Ariana, sőt a 70 milliós szám viszont valami eszméletlen. Csak gondoljatok bele, ha egész Magyarország a megjelenés napján több, mint 7 alkalommal hallgatta volna végig az albumot, 0-tól a 99 éves korig, mindenki.