Az idén 15 éves Irie Maffia egy új lemezzel ünnepli jubileumát. A zenekar tavaly ősszel kicsit elvonult a nyilvánosság elől, hiszen Sena és Busa Pista is új családtagot üdvözölhetett. De nem ültek sokáig a babérjaikon, és egy új anyagon kezdtek dolgozni – ennek az előfutára a B-oldal, amelyhez a koronavírus miatt kialakult helyzetben otthon forgattak videót. Spoiler alert: több cuki kisgyermek és cica is látható a videóban!
Az Irie Maffia 15. lemez rengeteg érdekes közreműködőt vonultat fel. Az első, Everlasting Love című kislemezdalban például a jamaikai reggae sztár, Michael Rose hallható, aki nem mellesleg egy Grammy-díjas előadó.
Most pedig egy igazán ütős együttműködésen a sor. Megérkezett a B-oldal, amit napjaink egyik legismertebb hazai csapatával, a Follow The Flow-val közösen jegyeznek. Hangulatában is tökéletesen ötvöződik a két zenekar stílusa, vagyis a ska/reggae keveredik a popzenével, és mindez rapbetétekkel megtoldva egy egészen különleges egyveleget alkot.
A dal egyfajta köszönetnyilvánítás azok felé, akik eddigi életünk során mellettünk voltak és remélhetőleg mellettünk is maradnak majd
– fűzték hozzá a fiúk az új dal szövegéhez.
A klip érdekessége még, hogy a kialakult sajnálatos helyzet miatt az eredetileg tervezett nagyszabású képi anyag forgatását le kellett mondani, így a videóban látható felvételeket a két csapat otthon, saját kezűleg készítette. A végeredmény tehát egy igencsak személyes kisfilm lett, ami a zenészek mindennapjaiba enged betekintést, ezzel is demonstrálva azt, hogy az élet nem áll meg feltétlenül attól, hogy otthon kell maradnunk. Maradjatok ti is otthon!