Űrmell és kirobbanó energia: Péterfy Bori & Love Band – koncerten jártunk

Maratoni, 2,5 órás koncertet nyomtak végig a Barba Negra Music Club-ban.

Számomra hihetetlen volt végignézni Boriék 2,5 órás, maratoni koncertjét, hiszen olyan energiák vannak nem csak frontasszonyban magában, de az égész csapatban, hogy az hihetetlen. Koncerten jártunk.

Szerintem a saját példám a tökéletes közönségalany: egy két híresebb dalt ismertem Boriéktól, de mivel magyar zenét nagyritkán, inkább nemigen hallgatok, így teljesen szkeptikusan álltam az este elé. Viszont, sikeresen felülmúlták minden elképzelésemet az est folyamán.

Először is óriási pacsi a Barba Negra csapatának, hiszen a hangosítás elképesztően jó volt, ha nem a legjobb, pedig aztán olyan szuperprodukciókat volt szerencsénk már látni, mint Rihanna, Nicki Minaj, a The Pretty Reckless vagy Dua Lipa. Felüdülés volt tisztán hallani Borit is, illetve egyik hangszeres sem nyomta le a másikat.

https://www.instagram.com/p/B8mwhJeHQ_R/?igshid=13jgqnazm43vm

A koncerten volt körülbelül minden is. Tényleg. 2,5 órába a legnagyobb slágerek mellett volt idő eljátszani a közönségkedvenc dalokat valamint a rajongók kedvelt trackjeit is. Ennyi idő alatt viszont a közönség sem fáradt, na meg persze Boriék sem, pedig volt itt Bori által aposztrofált űrmell, világító melltartó de még egy srácról is lekapta a ruhát, majd úgy vonaglottak a színpadon.

Összességében egy elképesztő koncertet nyújtottak, hihetetlen energiát és tiszteletet mutattak a zene, a közönség és maga a koncertezés kultúrája felé. Profi munka, tipikusan az az eset, amikor nem kell ide semmi órási produkció, sem arénák és táncosok: Bori maga csinál akkora show-t, mint egy popdíva több millióból – na meg persze vokalistákkal és nem is annyira élőzenével.