Nicki Minaj és a Pussycat Dolls is Meghan Trainor új albumán!

Nem kis neveket sikerült leszerződtetnie Meghan-nak vadonatúj, harmadik stúdióalbumára.

A tavaly még hazánkban is koncertező Nicki Minaj mellett a mostanában visszatérő Pussycat Dolls, a The Chainsmokers-el közös daláról ismert Lennon Stella, valamint Ava Max munkásságához köthető AJ Mitchell is kapott pár másodpercet, ha nem percet az All About That Bass énekesnőjének új korongján, a Treat Myself-en.

A hosszan tologatott albumból viszont az lett ami várható volt: kissé lapos, de megvannak a potenciális slágerek. Miután a No Excuses nem robbant akkorát, illetve az azt követő kislemezek sem, az albumot eltolták, majd megint csúsztattak a megjelenésen – erről amúgy itt írtunk hosszabban -, de most végre megérkezett. Igaz két évet kellett várni eredeti megjelenési dátumától.

Az új lemez megjelenését olyan sikeres kislemezdalok előzték meg, mint a „No Excuses”, amely megjelenése óta már platina státuszt ért el, és jelenleg 106 milliós hallgatottságon áll a Spotifyon. 2019 végén egy újabb számot mutatott be „Wave” címmel, amelyet később nagy sikerrel adott elő, többek között a „The Voice” című műsorban is. „Blink” című dala már megjelenésekor hatalmas kritikai sikernek örvendett, a Rolling Stone magazin a „motivációs himnusz” jelzőt adta neki, az Idolator pedig már ekkor biztos volt az album sikerében: „ (az album) megéri a hosszú várakozást, hiszen olyan minőségi dalokat tartalmaz majd mint a „Blink””.

Legújabb kislemeze a „Nice to Meet Ya”, amely Nicki Minaj vendégszereplésével készült, egy vadonatúj arcát mutatja meg a szupersztárnak. A kilencvenes évek R&B ritmusait a modern hangzással ötvöző dalban, Meghan a különleges dallamokat egy suttogós refrénig vezeti el, ahol az ikonikus Nicki Minaj kapcsolódik be, vad és tüzes ritmusaival. A dalhoz egy látványos videoklip is készült, amelyet a „Dolgozó Nő” című klasszikus film ihletett.

Az albumon dalai között található meg továbbá a pimasz hangvételű „Genetics” is, amelyben újra a Pussycat Dolls-al közösen szerepel Meghan, és együtt űznek gúnyt a műanyag szépségekből. A „Babygirl” című dal jelenti az album érzelmi csúcsát,  ahol mennyei harmóniák között az énekesnő az önmagunk elfogadásáról és szeretetéről énekel.

Meghan Trainor aki jelenleg a The Voice UK bíráinak csapatát is erősíti, hamarosan egy Maroon 5-al közös, hatalmas turné keretein belül mutatja be a „Treat Myself” dalait.