Doom Days címmel megjelent a Bastille harmadik albuma
Dan Smith és zenekara egy féktelen utazásra hívnak mindenkit az apokalipszis előtt: „minden mindegy”, sugallja már az album címe is.
A Bastille természetesen hű maradt ahhoz az elvéhez is, hogy ne vegyék túl komolyan az egyes műfajokat. A Doom Days-en a korábbinál is jobban elmossák a határokat: a gospel, a house és az R&B is megfér egymás mellett, és persze a tőlük már megszokott módon rengeteg háttérvokált használnak.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a banda egy koncepciótlan lemezzel jelentkezett volna. A dalok tipikus hétvégi éjszakákról szólnak: az alapozástól kezdve, a bulizáson és világmegváltó beszélgetéseken át, egészen a másnapig – amikor ugyebár nem mindig úgy ébredünk, hogy életünk legjobb döntését hoztuk meg néhány órával azelőtt… Minden szám a minket összekötő kapcsolatokat élteti, és arra buzdít, hogy ragadjunk meg mindent alkalmat, amiben örömünket lelhetjük, mert ki tudja, meddig élvezhetjük az életünket.
A Bastille idén nyáron is Magyarországra látogat: augusztus 21-én Zamárdiban, a Strand Fesztiválon lépnek majd fel. Pár héttel ez előtt pedig volt szerencsénk a Pohoda Fesztivál jóvoltából Pozsonyban is megnézni a bandát.