Valószínűleg nagyon ideges lehetett a két énekes.
A meglepően nagy sikernek örvendő duett, Lauv és Troye Sivan közös dala, az „i’m so tired…” végre felcsendül élőben is. Köztudott, hogy sem Sivan sem Lauv hangja nem erősségéről, hanem inkább lágyságáról és légiességéről híres, de a két srác (főként Lauv amúgy) az elején kissé túlságosan is ideges lehetett. Az első hangok nem sikerültek kellemesre…
Érdekes, hogy amúgy pár sor versszak után viszont egész jól belejöttek, főként Lauv-nak tett jót Sivan jelenléte. Élőben is brutálisan egészítik ki egymást és egymás hangját.
brutális a kémia kettőjük között
Lauv később eddigi legismertebb dalát is, az „I Like Me Better”-t is előadta, de ebben a dalban már szignifikánsan jobban teljesített.