10 dolog, amit nem tudtál a YESYES srácokról

A YESYES zenekar legújabb dala, az I LET YOU RUN AWAY bekerült A DAL verseny top 30 szerzeménye közé, január végétől pedig a DUNA TV-n az élő adásokon is nyomon követhetjük a zenekar szereplését. Már több helyen olvashattátok, hogy hogyan is alakult meg a zenekar, kik is ők valójában, így mi most ezeket félretéve egy két érdekességre, gyermekkori emlékre voltunk kíváncsiak, amikről még biztosan nem hallottatok.

Íme 10 dolog, amit még biztosan nem tudtál a YESYES tagjairól:
1. Ádám gyermekkorában focistának készült, de az edzője elment Ádám egyik fellépésére és ott megkérte, hogy inkább a zenei karrierjét építgesse.
2. Tomi is a sportot tűzte ki az életcéljának, hokisnak készült, mellette dobolni tanult. Amikor eljött az a pont az életében, hogy választania kellett, a dob mellett döntött.
3. A zenekar tagjai a kedvenc ételükért képesek 800 km-t utazni, állításuk szerint a legjobb miccs a kézdivásárhelyi piacon kapható. – Na jó, az utazás hátterében Tomi családja és a szülővárosa áll. 
4. Mindketten úgy vallják, hogy a pálinkát sosem szabad visszautasítani!
5. Tomi kis korában úgy hívta a coca-colát, hogy „ici kóla”.
6. Ádám zeneiskolai hangszere először nem a harmonika, hanem a furulya volt.
7. Tomi először gitározni szeretett volna, de Kézdivásárhelyen akkor nem volt rá lehetősége, így szerencsére a dobot választotta és milyen jól tette.
8. Ádám 5 évesen csókolózott életében először egy asztal alá bebújva.
9. Tomi matekdolgozatait sokszor más írta meg.
10. Ami mindkettőjükre igaz, hogy a zenei pályán kívül nem tudnak mást elképzelni.

A zenekart legközelebb február 1-jén a Kuplungban hallhatjátok, bővebb infót pedig az alábbi linken találtok az eseményről: https://www.facebook.com/events/142164353157175/