Mozival újít a Total Dance Festival

Virágkorát éli a ’90-es évek magyar popzenéje, derül ki a Total Dance Festival közvélemény-kutatásából. A koncertshow szervezői idén rekord számú résztvevőre számítanak, a fesztiválra már a jegyek 70 százaléka elkelt. Idén az eddigi egyedi zenei kínálat mellett új, filmes hatásokat is bevetnek, így a fesztivál komplex audiovizuális élményekkel várja a látogatókat.

A ’90-es évek slágerei táncolhatók, énekelhetők, és a számtalan feldolgozásnak köszönhetően minden korosztály számára jól ismertek – derült ki a Total Dance Festival felméréséből. A válaszadók nagy százaléka hangsúlyozta, hogy a zenei kínálat mellett azért választja a rendezvényt, mert minden dalt, sőt azok szövegét is ismeri, és mert úgy látja, itt a saját korosztályával bulizhat együtt.

tnt_total_dance_festival

A fesztivál legkedveltebb fellépője (a szervezők rangsorolásával szemben) Dr. Alban lesz, akit közvetlenül a TNT követ. Az előadók sorából kimagaslóan sokak kedvence az UFO, a Desperado, és az Ámokfutók, a résztvevők nagy százaléka ugyanis a hazai előadókat részesíti előnyben.

Az esemény idén a Total Dance Festival Cinema nevet viseli, a koncertek mellett ugyanis a legismertebb filmklasszikusokból is vetítenek majd ismert jeleneteket. “A Total Dance már a kezdetek óta nem csak egy szimpla fesztivál, hanem egy tíz órás koncertshow, ahol a zenén kívül a legmodernebb színpadtechnikát is bevetjük, a látványról pedig táncosok, akrobaták és artisták is gondoskodnak. Idén ezt a hangulatot próbáljuk fokozni a filmvetítésekkel, hogy a résztvevőknek komplex audiovizuális élményben lehessen részük”– monda el Kurucz Gergely, az esemény egyik főszervezője.

A Total Dance Festival-on az idei év szurkolói himnusza is felcsendül majd Náksi Attilának köszönhetően. Ezen kívül a legismertebb dalok között a Kicsi gesztenye, a Szomorú szamuráj, és Páratlan páros is ott lesz, de a színpadon a már sok átdolgozást megélt Rythm of the night című dal is megszólal. A Vengaboys elhozza a jól ismert Shalalala la, és Bom, Bom, Bom, Bom című számait, Nana pedig a Total Dance Festivalnak köszönhetően jön először Magyarországra.

További információ: www.tdf.hu