Új rapkirálynőt köszönthetünk Iggy Azalea személyében?

Iggy Azalea, eredeti nevén Amethyst Amelia Kelly Ausztráliában, Sydney-ben született, 1990. június 7-én. Édesapja festő volt és képregényeket készített, Iggy szerint az apja volt az, aki bevezette őt a művészet világába.

Korán, már 14 évesen elkezdett rappelni, majd barátnőivel lánybandát alapított, ami rövid időn belül feloszlott, mert Iggy elmondása szerint a többi lány nem vette komolyan a zenélést. Kirúgták a középsikolábából, majd takarítással keresett pénzt. Az álma mindig az Amerikába való költözés volt, és alig 15 évesen azt hazudta szüleinek, hogy az USA-ba megy nyaralni egy barátjával, de erről az útról Iggy sosem tért vissza.

„Azért mentem Amerikába, mert a hazámban kívülállónak éreztem magam. Imádtam a hip hop-ot és Amerika ennek a műfajnak a szülőhazája, és azt gondoltam, hogy ha zenélek boldogabb leszek. Igazam is volt. Emlékszem anyu hogy sírt és mondta, hogy vigyázzak magamra.”

2013wireless-sat-iggyazalea9150713

2010-ben Los Angelesbe költözött és Youtube videókkal próbálta elindítani karrierjét. Eközben találkozott emberekkel az Interscope kiadótól, akik próbálták a karriejét egyengetni. 2011-ben kiadta első mixtape-jét (Ignorant Art), amiről a Pussy c. szám nagyon felkapott lett az interneten, így hírnevet is szerzett.

2012-ben a híres rapper, T.I. leszerződtette Iggy-t és elkezdték tervezni a debütáló albumot. Nem sokkal később Iggy bejelentette első EP lemezét (Glory), ami 2012 nyarán jelent meg. A debütáló nagylemez megjelenése egyre csak tolódott, majd ismét bejelentés érkezett a rapper felől, bejelentette második mixtape-jét (Trapgold), ami nem sokkal ezután meg is jelent.

2013-ban együtt turnézott Rita Ora-val, ezen a turnén volt a legelső kislemeznek premierje a The New Classic LP-ről, a nagyközönség megismerhette a Work c. számot, ami elég nagy népszerűségnek örvendett. A következő két kislemez a Bounce és a Change Your Life voltak, majd ezek kiadása után Iggy kiadót váltott, leszerződött az Island Def Jam-hez.

Később Beyoncéval turnézott a Mrs. Carter World Tour keretein belül. 2014 elején bejelentették a legújabb kislemezt, ami a Fancy nevet kapta, és közösen készült az angol énekesnővel, Charli XCX-vel. A dal átütő siker lett, az Egyesült Királyságban a #5, az Egyesült Államokban pedig a #1 pozíciót érte el. A The New Classic végül 2014 áprilisában jelent meg és 3. helyen debütált a Billboard 200-on. Nemrég jelent meg Ariana Grande legújabb kislemeze, a Problem, amin Iggy is közreműködik, a dal #2 pozíciót ért el eddig a Hot 100-on.

Legfontosabb dalok Iggy Azalea-tól: Pu$$y, Murda Bizness, Work, Change Your Life, Fancy

Iggy a ‘Pu$$y‘-val vívta ki magának az internetezők figyelmét:

A ‘Work‘ volt az első nagy sikere:

És íme a ‘Fancy‘, Charli XCX-el közösen készült dala, ami elérte a top pozíciót az USA-ban:

A következő MD PUSH rész két hét múlva, szerdán jelenik meg, amiben egy újabb előadót népszerűsítünk.