Haiden Henderson megállíthatatlan: tavaly volt szerencsénk két alkalommal is leülni beszélgetni az előadóval, idén pedig a 5 Seconds of Summer koncertjein előjátszóként lesz látható az Egyesült Királyságban – sajnos a budapesti koncerten a jelen állás szerint nem láthatjuk, pedig kifejezetten felüdülés lenne, ha végre nem egy várossal arrébb találkoznánk. Az amerikai zenész 2025 elején arról mesélt nekünk, hogy mennyire imádja az őrült feliratokat koncertjein, igaz akkor nem saját, hanem legjobb barátja, Emei koncertje előtt játszott. Most viszont saját Tension című szerzeményével indult útnak.
Haidennel mint régi ismerősök találkoztunk a backstage területén az öltözőjében, ahol pont akkor, amikor bementem tette ki új dalának promó videóját, szóval egy pár percet várnom kellett rá. A szobában rajtunk és a turnémanegerén kívül egy másik helységben a bandájának tagjai voltak csak és még mielőtt belekezdtünk volna, jól megbeszéltük, hogy mind a ketten tökre feszengünk az ilyen interjúhelyzetektől, ami olyannyira feloldotta a hangulatot, hogy a második percben már olyan volt, mintha csak beültünk volna kávézni és megbeszéljük, hogy kivel miújság – exkluzív Haiden Henderson interjú Bécsből.
Hogy vagy ma?
Olyan érzés, mintha egy év telt volna el azóta, hogy utoljára itt voltam, pedig csak néhány hónap. Nagy kalandokban volt részem azóta, de nagyon örülök, hogy visszatérhettem.
Amikor legutóbb találkoztunk, akkor jelent meg a sweat c. dalod, a tension pedig lassan két hónapos. Ha visszatekintesz erre a két rövid, de eseménydús hónapra, mi volt a legemlékezetesebb pillanat az életedben?
Úgy érzem, mintha egy teljes életet leéltem volna azóta, hogy megjelent a sweat. Amikor kiadtam, még nem igazán értettem, miről is fog szólni ez a projekt. Tudtam, milyen hangulatot akarok, tudtam, hogyan fog szólni, de a teljes történet még nem állt össze a fejemben. Még csak próbáltam rájönni, mit akarok, és azt hiszem, a kedvenc pillanatom az volt, amikor minden a helyére került. Átéltem valamit az életemben: összevesztem a legjobb barátommal, és hirtelen minden értelmet nyert. Pontosan tudtam, mit akarok ettől a projekttől, tudtam a nevét – Tension –, minden csak úgy jött: a dalok, amiket rá akartam tenni, a mondanivaló, a hangzásvilág, és hogy a sweat hogyan illeszkedik az egészbe. Az a „felkapcsoltam a villanykörtém” pillanat hihetetlenül felemelő volt. Szívás, hogy ez a felismerés egy rossz dologból jött, de hát ilyen az élet, ezért csinálunk zenét.
Volt olyan dal a lemezen, aminek a készítése során kiléptél a komfortzónádból?
Persze! Azt hiszem, eleinte a sweat is ilyen szám volt. Nagyon újnak tűnt számomra, mintha majdnem egy dance dalt csinálnék, pedig én… hát, nem tudok táncolni, szóval csak azt éreztem: „miért is csinálnék egy ilyen dalt?” Nem volt értelme számomra. Sok minden, amit eddig csináltam, inkább gitáros popzene volt, kicsit nyersebb, rockosabb hangzással, a sweat-ben viszont volt ez a „ruganyosság”, ez az energia, ami kissé ijesztő volt számomra. Úgy voltam vele, hogy „nem tudom, illik-e ez hozzám”. Aztán amikor az embereknek tetszett, az bátorított, hogy merjek ilyen kockázatokat vállalni. Valami hasonlót csináltunk ezen a projekten a AA című dallal is. Az is egy kicsit a komfortzónámon kívül esett, furcsa szám volt az elején, de talán pont ezért az egyik kedvencem, ha nem a kedvencem az egész projektről, mert annyira más, mint a többi. Ráadásul élőben is nagyon jó érzés előadni.
Van olyan rejtett részlet, hang vagy produceri megoldás az EP-n, amire különösen büszke vagy, de első hallgatásra könnyen elsikkadhat?
Rengeteg ilyen van! Az egész projektet összesen két emberrel készítettem, minden dalt közösen raktunk össze. A szövegeket én írtam otthon a hálószobámban vagy séta közben, a dallamokat és a produceri munkát viszont már együtt csináltuk. Az összes dalban ugyanazokat a dobhangzásokat használtuk: a Lovesucker szintijeit átemeltük a Tension-be, a Sweat dobjait pedig hallhatod a Lovesucker-ben és a Hell of a Good Time-ban is. Apró hangmintákat rejtettünk el az egyik dalból a másikba. Ezekkel a finom, apró trükkökkel értük el, hogy az EP egységesnek tűnjön, még ha a dalok hangulata eléggé el is tér. Például a Sweet Tooth és a Tension két elképesztően különböző dal, de mivel ugyanazt a vokálláncot, ugyanazokat az effekteket, dobokat és zengetőket használtuk, mégis érződik, hogy egy családba tartoznak – mintha együtt ülnének a hálaadási vacsoránál. Imádom ezeket a pici részleteket, igazi „kontrollmániás” vagyok ezen a téren, a szó jó és rossz értelmében egyaránt.
Ahogy folyamatosan építed az előadói identitásodat, hogyan egyensúlyozol a színpadon látható Haiden és aközött, aki a fények kialvása után vagy?
Minél többet csinálom ezt, annál inkább egybefolyik a kettő. Az elején úgy éreztem, hogy az előadói énem túl teátrális, mert féltem, hogy nem fognak szeretni, vagy megbántok valakit, esetleg naivnak tűnök. Emiatt a rajongóknak nehéz volt megismerniük a valódi énemet. Pedig a valóságban igenis naiv vagyok, és van, akinek nem vagyok szimpatikus – és ez így van rendjén. Ma már vallom: ha mindenki szeret, akkor végtelenül unalmas ember vagy, az emberiség „liftzenéje”. Az a lényege az egyéniségnek, hogy legyenek, akik nem kedvelnek. Most már sokkal kevésbé félek a rajongóimtól. Régen csak azért küzdöttem, hogy „kérlek, szeressetek!”, most viszont csak önmagam adom, és azt vettem észre, hogy így még jobban szeretnek. A koncertjeim ma már kicsit olyanok, mint egy stand-up show: ugratjuk egymást a színpadról, vicces táblákat hoznak, sőt, az egész csapatomnak hoznak ajándékokat, mindenkit név szerint ismernek. Sokkal valóságosabb az egész, mert én is valódibb lettem. Kevésbé félek már attól, hogy félreértenek.
Ez az első önálló turnéd, gratulálok hozzá! Mit tanultál magadról az úton?
Azt tanultam meg, hogy valójában senki sem tudja, mit csinál – csak úgy kell tenned, mintha tudnád, és az emberek elhiszik. Az első néhány koncerten ezen a turnén igazi szélhámosnak éreztem magam. Hozzászoktam, hogy csak előzenekar vagyok, aki után jön a főfellépő, akit sokkal jobban várnak. Most pedig én vagyok ez a személy, és egy egész turnét adtunk el így. Időbe telt megszokni; az elején siettettem a szettet, mintha attól félnék, hogy mindjárt lezavarnak a színpadról. Aztán rájöttem: ez az én show-m, azt csinálok, amit akarok, és az emberek addig akarnak maradni, ameddig csak lehet. Szóval a „tettesd, amíg el nem éred” továbbra is a zeneipar alapigazsága. Emellett megismertem a rajongóimat, a „Haidereket”. Tudom, hogyan öltözködnek, mit szeretnek. Titokban minden előadó reméli, hogy a rajongói jófejek lesznek, stílusosak és jó ízlésük van – és én szerencsés vagyok, mert az enyémek pont ilyenek. Ugyanolyan fura arcok, mint én, de a lehető legmenőbb értelemben.
A mélyebb kérdések után játsszunk egy kicsit levezetésképpen! Véletlenszerűen kiválasztottam öt dalt a szettlistádról, és rangsorolnod kell őket anélkül, hogy tudnád, mi a következő.
Benne vagyok! Legyen az a szempont, hogy melyiket a legjobb előadni.
1. Sweat: Legyen a 3. helyen.
2. Dump Him: Ez megy a 4. helyre.
3. AA: Imádom játszani, ez lesz a 2. Az első helyet tartogatom, hátha…
4. Good Side: Ez az 5.
5. Fresh Blood: Akkor ez az 1. helyezett!
Hú, a Fresh Blood-ot nem tenném az első helyre, csak azért, mert kínszenvedés énekelni, nagyon keményen kell nyomni, majd meglátod este. De szeretem előadni, ezen a turnén játsszuk először. Ha átrendezhetném a listát (bár tudom, hogy nem szabad), az AA lenne az első. Nehéz összeállítani a listát, mert csak kb. 26-27 dalom van kint, egy ilyen hosszú koncerthez pedig majdnem 20 kell, szóval a repertoárom 80%-át eljátszom. Mégis mindig van, aki csalódott, mert kimaradt valami – nekik van a VIP rész, ahol akusztikusan eljátszom a többit is, mint a Choke on My Heart-ot, a Flight Attendant-ot vagy a Deep End-et.
Mi következik most? A turné végén járunk, tervezel egy kis pihenőt?
Ember, kilenc hete úton vagyunk, összesen tíz lesz. Azt hiszem, először alszom egy hatalmasat, elmegyek egy olcsó plázás masszázsra, aztán irány haza írni. Ez az egész projekt – a megírástól a világturnéig – összesen három hónap alatt zajlott le, miután összevesztem a barátaimmal. Ez a leggyorsabb tempó, amivel zenét ki lehet adni és megturnéztatni, általában sokkal tovább tart. Még mindig annyi mondanivalóm van! A turné alatt sokat naplóztam, igazi érzelmi hullámvasút volt visszatérni ezekre a helyekre. Alig várom, hogy egy kicsit egyedül legyek otthon a gitárommal, és kiírjam magamból, hogy mit érzek. Aztán kezdjük elölről az egészet, újra és újra.
