Egy randi után kioffolta Harry Styles a Little Mix Jade-jét

Az első randijuk után nem sokkal már vissza sem írt neki. 

Jade Thirlwall és Harry Styles is az X Factorban kezdték a karrierjüket, ráadásul mindkettejüket egy-egy bandával rakták össze. Azonban nem ez az egyetlen közös pont a két sztárban. Az énekesnő most egy podcastben mesélte el, hogy volt egy randin Harryvel – azonban az énekes ezután szinte egyből kioffolta őt.

Elmentünk egy randira még amikor 16 évesek voltunk. Ő éppen akkor került be a bandába, és vicces volt, mert ennek ellenére tartottuk a kapcsolatot. De aztán elkezdődtek az élő showk, és attól a perctől kezdve már nem is írt vissza nekem

– kezdte.

Az énekes 2010-ben lett a One Direction tagja. Bár nem nyerték meg a versenyt, minden idők egyik legsikeresebb bandájává nőtték ki magukat. Jade egy évvel később, 2011-ben futott be a Little Mix tagjaként, ekkorra azonban már nem is írt neki vissza Harry.  

Azt gondoltam magamban, ennyi volt, befutott, így vége köztünk mindennek. Aztán a következő évben mi is befutottunk. 

Ennek ellenére természetesen nincs harag a két sztár között. Mi több, Jade elárulta, hogy amikor legközelebb találkoztak, Harry bocsánatot is kért tőle, amiért ghostolta őt. 

Ezután egyszer összefutottunk, és bocsánatot kért, amiért nem írt vissza. De nagyon fiatal voltam még, nem is számított az egész. Ezt leszámítva mindig nagyon, nagyon kedves volt velem

– nyilatkozta.

Azóta már rátalált a szerelem

Nincs oka Jade-nek sopánkodni, amiért Harryvel nem jött össze a dolog, hiszen azóta rátalált a szerelem. Az énekesnő a szintén zenész és színész Jordan Stephensszel alkot egy párt. 2020 májusában kedtek el randizni, és a mai napig boldog párkapcsolatban élnek – sőt, pár éve még hazánkat is megjárták közösen.

Lassan 5 éve él boldog párkapcsolatban Jade a párjával, Jordannel.