Madison Beer jelentkezett az új Superman film meghallgatására

A rajongói úgy vélik, tudják melyik szerepre lenne tökéletes az énekesnő.

Madison Beerről akkor számoltunk be utoljára, amikor bejelentette, hogy bizony a szomszédos Bécsben fog koncertezni soron következő The Spinning Tour nevezetű világturnéjával. Most pedig azért kerül a címlapunkra, mert elmondta, jelentkezett az új Superman film egyik meghallgatására.

Könnyen lehet, hogy a jövőben DC-univerzum tagja lehet Madison Beer, ugyanis a Superman: Legacy egyik szerepére jelentkezett – igaz, annyira titkosak ezek a meghallgatások, hogy az énekesnő maga sem tudja, melyik szerepet pályázta meg. Sokak szerint könnyen lehet, hogy Lois Lane szerepére pályázhatott, de mások, más szerepben is szívesen látnák.

Reklám 1

Annyi biztos, hogy Lois Lanet és Supermant játszó karaktere már biztosan ki vannak választva, ugyanis az előbbit Rachel Brosnahan hivatalosan is megkapta, az interjú során pedig Beer úgy fogalmazott, hogy ő nem kapta meg azt, amire jelentkezett, de legalább tudjuk, hogy ilyen ambíciói is vannak.

Nem igazán adnak pontos leírást – egy ilyen nagyszabású filmnél csak nagyvonalakban körülírják a karaktereket. Nem tudom pontosan, melyik karakterre jelentkeztem.