12 érdekesség, amit valószínűleg nem tudtál Meghan Trainorról

Tudtad, hogy középsuliban amerikai focizott?

Meghan Trainor derült égből villámcsapás módjára robbant be a zeneiparba 2013-ben All About That Bass című dalával, mely máig az egyik legnagyobb slágereként van számontartva. Az énekesnő azóta 4 nagylemezzel és 1 karácsonyi koronggal is megörvendeztette rajongóit, sőt, családot is alapított, ugyanis tavaly született meg első gyermeke. Íme 12 érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál az énekesnőről.

1. Fiatalon kezdett zenélni

Trainor mindössze 18 éves volt, amikor élete első szerződését kezében tarthatta, igaz ez először „csak” dalszerzőként, így kizárólag más előadók számára írt dalokat.

2. Fél évig senkit nem érdekelt az All About That Bass

Az énekesnő folyamatosan járta a kiadókat és a promótereket a legnagyobb slágerével, de mindenki visszautasította, mert nem látta a fantáziát benne. Majd amikor L.A. Reid leszerződtette, végre sikerült kitörnie a csendből. Egyből olyan előadókkal dolgozhatott, mint akik Mariah Carey lemezét állították össze.

3. Nem hitte el, hogy megszólítja az embereket a dala

Mikor a csapból is az All About That Bass folyt, több száz rajongói levél árasztotta el, amelyben mindenki elmondta, mennyit segített rajtuk a dal, hogy elfogadják magukat olyannak, amilyenek.

Sokat sírtam a levelek miatt… a lányok kvázi esszéket írtak arról, mennyire utálták magukat, mielőtt a dalom megváltoztatta az életüket

– nyilatkozta az énekesnő.
4. Amerikai focista volt

Meghant kemény fából faragták. Középiskolában ő volt az egyetlen lány az amerikai focicsapatukban. És igen, lealázta a fiúkat keményen!

05. Megatrons

Nem, nem a Nicki Minaj dalról lesz most szó, hanem Meghan fanjairól, vagyis a fanbázisának nevéről: ők a Megatrons. Amikor először merch termékeket terveztek, elkövették azt a hibát, hogy felkerült egy-egy pólóra… aztán a kreatív csapatnak és az énekesnőnek is hamar rá kellett jönnie, hogy ezért aztán csúnyán beperelheti őket a Transformers.

6. Első lemezei

Trainor, mint írtuk, korán kezdte zene pályafutását. 15 és 17 éves kora közt pedig egymagában vett fel és készített dalokat, melyeket kis adott… sőt, lemezeket is készített ilyen fiatalon. Nem használt mást, mint a MacBookját.

7. A legkevésbé popsztár alkat

2014-ben ezt a címet el is nyerte a Rolling Stone-tól… nos, miből is lett a cserebogár?

8. Nekik nem kellett az All About That Bass

Számtalan énekesnőnek fel lett ajánlva a dal, előszőr például Beyoncé-nak is, majd Adele is kapott egy ajánlatot. Szerencsére (mondhatni) egyikük sem élt a lehetőséggel, így Trainor megtartotta magának. Azóta pedig több dalt írt más előadóknak, többet közt Sabrina Carpenternek, vagy a Rascal Flatts-nak is.

9. Szemszíne

Több interjúban is kitért saját szemszínére, illetve arra a furcsa dologra, miszerint az évek során megváltozott a szemszíne. Fiatal és tinédzser korában kékek voltak szemei, mára pedig már teljesen zöldek.

10. Imádja az állatokat

Természetesen nagy állatbarát is, jelenleg cicái vannak. De nem mindig volt ez így, kiskorában volt gyíkja, patkánya, sőt, kígyója is.

11. 2021-ben született meg első gyermeke

Manapság nemcsak popsztárként tevékenykedik, hanem édesanyai szerepet is felvette mellé. 2021-ben született meg az első gyermeke, a második pedig idén júliusban, akikre annyira büszke, hogy az Instagram bio-jában is ez áll:

Riley és Barry anyukája

12. Örül, hogy az emberek végre újra hallgatják a dalait

Tavaly jelent meg negyedik stúdióalbuma, a Takin’ It Back, amivel jóval nagyobb sikereket ért el, mint az elmúlt fél évtizedben. A Made You Look című kislemeze világszerte hatalmas sláger lett, elmondása szerint pedig nagyon örül, hogy az emberek újra hallgatják a dalait.

Erről a pillanatról álmodoztam, hogy elmondhassam, újra a csúcson vagyok! 7 év után visszatértem! Büszke vagyok magamra, és olyan rég nem voltam büszke magamra. Úgy érzem magam, mintha a szülinapi bulim lenne, és mindenki eljött volna rá

– áradozott a Genius-nak.