15 dolog, amit tudnod kell Leigh-Anne-ről

Tudtad, hogy egy Pizza Hutban dolgozott?

Leigh-Anne Pinnockot 2011-ben, 20 évesen ismerte meg először Nagy-Britannia, majd az egész világ, miután a Little Mix tagjaként megnyerte az X Factor nyolcadik szériáját. Azóta a lányok csaknem 60 millió eladott lemezzel büszkélkedhetnek, ezzel ők a poptörténelem egyik legsikeresebb lánybandája. Tavaly vonultak szünetre, idén pedig szólóban is bemutatkozott az énekesnő, akinek már két dala is megjelent. Íme 15 érdekesség, amit érdemes tudni Leigh-Anne-ről!

1. Kiskorában sok időt töltött Jamaicában

Bár ő már Angliában, High Wycombe-ben látta meg a napvilágot, szülei barbadoszi és jamaicai származásúak. Kiskorában a két nővére mellett, akikre példaképként tekintett, nagypapájával töltötte a legtöbb időt Jamaicában.

2. Egy suliba járt Jesy-vel, Dua Lipával, és Rita Orával

11 évesen iratkozott be a Sylvia Young művészsuliba, ahol rajta kívül olyan sztárok tanultak, mint Dua Lipa, Rita Ora, Leona Lewis, a Spice Girls-ből ismert Emma Bunton, vagy egykori bandatársa, Jesy Nelson.

3. 14 évesen jelentkezett először az X Factorba…

…de akkor nem jutott tovább. Szerencsére nem adta fel, kitartóan gyakorolt, és mára már a világ egyik legsikeresebb lánybandájának a tagjaként milliók rajonganak érte, emellett pedig a szóló karrierje is egyre csak felfelé ível.

4. Pizza Hutban dolgozott a Little Mix előtt

Mielőtt megnyerte volna az X Factort a Little Mix tagjaként, egy Pizza Hutban dolgozott, amit elmondása szerint szívből utált. 

5. Ezt énekelte a válogatáson

Egy másik barbadoszi származású sztár, Rihanna Only Girl (In the World) című dalát énekelte a 2011-es X Factor válogatáson. 

6. Eredetileg egy másik bandába került volna

Eredetileg Jade-del együtt az Orion nevű bandával versenyzett volna, Perrie és Jesy pedig a Faux Pas bandába kerültek. Először mindkét csapat kiesett a versenyből, azonban négyüket utólag visszahívták, így alakult meg a Little Mix. 

7. Imádja a divatot

Rengetegszer láthatjuk különböző divatbemutatókon az első sorban ülni, 2015-ben pedig saját divatblogot is indított Leigh Loves néven, ám ezt sajnos 2017. óta nem frissítette.

8. Saját fürdőruhamárkája van

2019. tavaszán alapította meg saját fürdőruhamárkáját, az In’A’Seashell-t Gabrielle Urquhart-tal karöltve. 

9. Két éve született meg első két gyermeke

2016. óta van együtt az angol focistával, Andre Gray-jel, tavaly augusztusban pedig életet adott első két gyermeküknek is, ugyanis ikreket hozott világra.

10. Szerződéses dalszerző is

Amellett, hogy énekesnő, 2019-ben a bandatársával, Jade-del együtt a Sony alá tartozó TwentySeven Music Publishing dalszerzőként is leszerződtette őket.

11. Ez a kedvenc videója, amit valaha forgattak a Little Mix-szel

Karrierjük során több tucat klipet forgattak, így bőven van miből válogatnia, a kedvence azonban mégis a tavalyi Confetti videó. Hogy miért?

Teljesen elmaszkíroztak minket, férfinak öltözhettünk, és karaktereket alakíthattunk.

A kisfilm rendezőjével egyébként interjút is készített a MUSICDAILY a megjelenést követően.

12. Ez a legszebb emléke az elmúlt 10 évből

A Confetti turnékönyvében osztotta meg a rajongókkal, hogy a több, mint egy évtizedből, mióta bandaként működnek, a legszebb emléke az, amikor Brit díjakat nyertek.

13. Idén jelent meg első két szóló dala

Legelső szóló kislemeze, a Don’t Say Love idén júniusban jelent meg, a második saját dalát, az Ayra Starral közös My Love-ot pedig pár hete dobta piacra.

14. Még ebben a hónapban érkezik az önéletrajzi könyve

Október 26-án jelenik meg az önéletrajzi könyve, mely a Believe címet kapta.

Mióta megnyertük az X Factort 2011-ben, fenekestül felfordult minden körülöttem. Olyan dolgokon mentem keresztül, melyek az egész életemet megváltoztatták, és amiket eddig nem nagyon volt lehetőséget feldolgozni. Maya Angelou egyszer azt mondta, hogy addig nem tudhatod igazából, merre tartasz, amíg nem tudod, honnan indultál. Ezt észben tartva, mielőtt megkezdem az új fejezetet az életemben, a múltam előtt szeretnék tisztelegni: az életem, a hagyatékom, a családom, és az identitásom előtt, és legfőképpen hinni a saját erőmben

– nyilatkozta.
15. Jamaicában mondta ki a boldogító igent

Idén nyáron házasodtak össze a focista Andre Gray-jel, akivel már lassan hét éve alkotnak egy párt. Az álomesküvőt Jamaicában, a tengerparton tartották – lapozzatok az alábbi Instagram posztban még több képért róla.