Videó: így vigasztalta meg Billie Eilish egy fiatal rajongóját a koncertjén

A kislány sírni kezdett, miután a biztonsági őrök rákiabáltak.

Javában tart Billie Eilish Happier Than Ever, The World Tour elnevezésű világkörüli turnéja, melynek a napokban ért véget az európai szakasza Svájc fővárosában, Zürichben. A show részeként az énekesnő egy ponton elsétál a közönség mellett az aréna hátsó felénél, mielőtt a kisszínpadon folytatja a koncertet, a svájci fellépésen azonban ekkor akadt egy kis bökkenő.

Egy kislány ugyanis annyira izgatott lett Billie láttán, hogy egyszerűen átbújt a szalagkorlát alatt, odaszaladt hozzá, a nyakába ugrott, és jó szorosan megölelte. Ez szemmel láthatóan abszolút nem zavarta az énekesnőt, hiszen egy pillanatnyi meglepettség után csak egy jó nagy mosollyal nyugtázta a történteket, a biztonsági őröket viszont annál jobban.

Egy rajongó, aki ott volt a koncerten, Twitter oldalán osztotta meg, hogy a történtek után a biztonsági őrök kiabálni kezdtek a kislánnyal, aki emiatt nagyon rosszul érezte magát. Megijedt, hogy a felnőttek haragszanak rá, köztük a nagy kedvence, Billie is, amiért olyat csinált, amit nem szabadott volna, ezért sírni kezdett.

Természetesen Billie-nek esze ágában sem volt haragudni rá az ölelés miatt, mi több, pár dal után, amikor indult vissza a nagyszínpadra, külön odament hozzá, hogy megvigasztalja, és még egy jó nagy ölelést is kapott tőle.

Jól vagy? Biztos? Nagyon szeretlek

– mondta a sztár a fiatal fannak.

A fiatal rajongó anyukájának elmondása szerint a kislánya ezután szerencsére már megnyugodott, és ismét felhőtlenül tudta élvezni a koncert hátralévő részét.