10 + 1 dolog, amit nem tudtál Justin Bieberről

Justin Bieber élete egy nyitott könyv fiatal korától kezdve. Az énekest pont akkor fedezték fel, amikor a közösségi média, a YouTube térhódításba kezdett és egyre népszerűbb lett, ezzel pedig olyan tereket nyitott, melyeket még senki sem járta be az előtt. Bieber pont ennek az útnak volt a kitaposója: 12 évesen fedezték fel, amikor feldolgozásokat énekelt és azokat töltötte fel kezdetleges YouTube csatornájára, a tehetség pedig nem volt kétség… Boldog születésnapot, Justin!

1. 12 évesen lett világsztár

Igen, ezt már a bevezetőben is elkezdtük boncolgatni, de szinte hihetetlen, hogy másodikként végzett egy helyi énekversenyben, és ez inspirálta arra, hogy feldolgozásokat töltsön fel csatornájára. Ebben Scooter Braun meglátta a lehetőséget és elkezdte egyengetni a fiatal fiú karrierjét, ez pedig mint tudjuk, nagyon is bejött. Azóta a menedzsere Ariana Grande karrierjét is igazgatja többek között, sőt még egy ideig Taylor Swift is a kezei közt volt.

2. Beszél franciául

Ez mondjuk nem annyira lehet meglepő, hiszen az énekes Kanadában született és nőtt fel, ott a francia és az angol is hivatalos nyelv.

3. Balkezes

Így van, Justin bal kézzel ír alá, valamint bal kézzel is gitározik, ha megfigyeljük!

4. Ki tudja rakni a Rubik-kockát

James Cordennél is bemutatta tehetségét: szinte másodpercek alatt kirakott egy Rubik-kockát, mely mint tudjuk, Rubik Ernő nevéhez fűződik.

5. Csomó tetoválása van

A pletykák szerint több, mint 50 tetoválása van az énekesnek, melyek főként felsőtestén és karjain találhatóak. Hamarosan érkező, Justice c. lemezének egyik dalának, az Anyone videójához pedig lefedték az összeset.

6. Ennyit fizet átlagosan egy hajvágásért

A HeatWorld információi szerint az énekesnek egy átlagos hajvágás körülbelül 750 dollárba kerül, mely átszámítva úgy 220 ezer forintnak felel meg. Furcsa, nem?

7. Saját ruhakollekciója van

Így van, a Drew House-ra keresztelt márka Justin sajátja, neve pedig középső nevéből ered – Justin Drew Bieber. A logója a mára már jól ismert sárga mosolygós arc, termékei pedig a világ minden táján ismertek. Főként a színek különlegessége dominál kollekcióiban: sárga, barna és pasztell színeket alkalmaznak a kirívó logóval együtt.

8. Világrekorder

2017-ben olyan világrekordokat állított fel, mint „Az első előadó, aki az első 3 helyet foglalta el az Egyesült Királyság slágerlistáján”, „Legtöbb követővel rendelkező férfi előadó”, „Legnézettebb YouTube csatorna” és még sorolhatnánk. Összesen 14 elismerést kapott már!

9. Volt, hogy elege lett a csillogásból és a hírnévből

Még 2019 márciusában jelentette be egy Instagram posztban, hogy visszavonul egy rövid időre a reflektorfény elől, többek közt saját mentális és fizikai egészsége miatt is, valamint több időt szeretne tölteni feleségével is. Az énekes azt írta, végig turnézta a fiatal éveit, valamint hogy egy kicsit szomorú, hogy mindenki új lemezt akar tőle, de Ő ezt nem tudja teljesíteni.

10. Egy tucat előadóval kollaborált már

Kezdjük is azzal, hogy két alkalommal is hallhattuk egy dalban Ariana Grandéval, mégpedig a friss Stuck With U-n, valamint a What Do You Mean remix verzióján. Aztán ott van még többek közt Nicki Minaj, Mariah Carey, Drake, Diplo, Post Malone, Dj Khaled, MØ, Shawn Mendes, a rajongója, Billie Eilish valamint Ludacris.

10 + 1. Végleg lemondta budapesti koncertjét

Aki nem csípte el a szupersztárt 2022-ben a Sziget Fesztiválon az most szomorkodhat, ugyanis az énekes több eltolás után végleg lemondta Justice World Tour nevű turnéját, amivel Budapestre is ellátogatott volna. A jegyeket visszaváltják.