11 dolog, amit nem tudtál Dove Cameronról

Tudtad, hogy magyar felmenőkkel is rendelkezik?

Dove Cameron 2013-ban robbant be a köztudatba a Liv és Maddie című Disney sorozatnak köszönhetően, amiért Emmy-díjat is nyert, majd két évre rá a nagy sikerű Utódok filmben is szerepelt. Azóta számos filmben és sorozatban láthattuk, és énekesnőként is bontogatja a szárnyait, hamarosan pedig érkezik a debütáló albuma is. Íme 11 érdekesség, amit nem biztos, hogy tudtál Dove-ról.

1. Nem Dove Cameron a születési neve

A születési neve Chloe Celeste Hosterman, amit nem sokkal azelőtt változtatott meg Dove Olivia Cameronra, hogy debütált a Disney csatornán, ám nem emiatt jutott erre a döntésre. Az édesapja ugyanis ekkortájt lett öngyilkos, ő pedig már egészen kiskorától Dove-nak becézte a színésznőt, így ezzel szeretett volna emléket állítani neki.

2. Magyar felmenőkkel is rendelkezik

Instagram oldalán osztotta meg a követőivel, hogy francia, magyar, szlovák, és orosz felmenőkkel is rendelkezik.

3. 14 évesen varratta az első tetkóját…

…ráadásul illegálisan, a szülei tudta nélkül! Történt ugyanis, hogy akkoriban vett az egyik ismerőse egy tetoválógépet magának, Dove legjobb barátnője pedig szeretett volna varratni magának egy tetkót. Igen ám, csakhogy megijedt, mikor eljött az idő, így a színésznő is csináltatott magának egyet előtte, hogy megnyugtassa. A minta egyébként a bak csillagjegy mintáját ábrázolja, és az oldalán helyezkedik el.

4. Folyékonyan beszél franciául

Mint ahogy már fentebb említettük, francia felmenőkkel is rendelkezik, így talán nem annyira meglepő, hogy folyékonyan beszél franciául. Gyerekkorában rengeteg időt töltött Franciaországban, mert ott születtek a nagyszülei, és a nyelv is különleges helyet foglal el a szívében, hiszen majdnem az összes tetoválása franciául van.

5. Szerepelni fog a Pindúr pandúrok élőszereplős változatában

Ő fogja alakítani Puszedlit a Pindúr pandúrok élőszereplős változatában, ám arról még nincs hír, hogy mikorra várható a sorozat. A bevezető részt már egyszer leforgatták, de sem a készítők, a forgatáson készült képek alapján pedig sem a rajongók nem voltak megelégedve vele, így az egészet újra fogják kezdeni.

6. Az összes Boyfriend előtti dalát törölte

Első saját dalát 2019-ben dobta piacra, amit több kislemez is követett, azonban, miután tavaly kiadta a Boyfriend című slágerét, mely zeneileg az áttörést jelentett számára, az azelőtti dalait nemes egyszerűséggel törölte minden felületről.

7. Idén érkezik a debütáló albuma

Az első lemeze a Celestial Body címet kapta, és még idén érkezik! Olyan dalok kapnak majd rajta helyet, mint a Boyfriend, a Breakfast, a Bad Idea, vagy a legújabb kislemeze, a Girl Like Me.

8. Színházban is játszott már

Nem csak filmekben és sorozatokban, de színházban is láthatta már a nagyközönség. Játszott például 2018-tól 2019-ig a Clueless musical változatában, egy évvel előtte pedig a Mamma Mia!-ban alakította Sophie szerepét.

9. Furcsa étkezési szokásai vannak…

…az egyik kedvenc nasija például a brownie, amiben még semmi különös nem lenne, csakhogy ő tejfölös-fokhagymás ranch öntetbe mártogatja a sütit, a hamburgert pedig lekvárral felturbózva szereti. Emellett mindent bögréből iszik, még a vizet is.

10. Az első szerelme Jack Skellington volt a Karácsonyi lidércnyomásból

A karakter tulajdonképpen egy csontváz. Furcsa, de oké!

11. Az édesanyja írt egy gyerekkönyvet…

…amit végül soha nem adott ki, helyette viszont mindig ebből olvasott Dove-nak és testvérének lefekvés előtt. Később aztán mindketten csináltattak maguknak egy-egy ehhez kapcsolódó tetkót is. ?